Hozam Vadász

Az olajárak esése hetek óta napirenden van, vagy egy OPEC döntés, vagy egy EKB előrejelzés, de valaki mindig életben tartja a témát. Az alacsony árat az EU-tól kezdve az olajtermelőkön keresztül akár még Kína is fizetheti, de nem a jó értelemben.

Az OPEC, mely kartell a jelenlegi kitermelés közel 40 százalékát adja, nem csökkentette a kvótákat a november 27.-én tartott Bécsi találkozóján. Ezzel a döntéssel egy óriási olajháborút indítottak a világpiacokon. Azonban a mélységeiben vizsgáljuk a problémát az első „lövések” már évekkel ezelőtt eldördültek.

Az USA palaolaj lelőlehelyi kiaknázásával képes volt 17 százalékkal javtani energia függőségén. A technológiát még csak alig egy évtizede használják ipari méretekben. A módszer még mindig kevésvbé gazdaságos megoldást jelent, mint a hagyományos fúrások. Ennek meghatározására több adat is napvilágot látott, az elemzők 80-100 dolláros hordonkénti ár fölött tartják gazdaságosnak a palaolaj lelőhelyek kiaknázását.

Az OPEC döntésével inkább a hosszú távú célt tartja szem előtt, veszteségessé tenni a konkurenciát, majd piaci részesedést (vissza)szerezni. Míg rövid távon az államháztartások is megsínylik a túlkínálatot (a hordónkénti 100-110 dolláros sáv elesése a legtöbb hagyományos termelőnek is fáj), addig hosszú távon a magas piaci részesedés könnyebb profitszerési lehetőséggel kecsegtet.

Azonban a rövid táv sokaknak okozhat fejfájást, az kitermelőkön kívül is. Az EKB eheti kamatdöntő ülésén lefelé korrigálta mind inflációs, mind növekedési prognózisát, részben az alacsonyabb üzemanyag áraknak, valamint ezek beépülésének köszönhetően. (Alacsonyabb üzemanyag árak a fuvarozást is olcsóbbá teszik, így a javak letöbbje részesül az árcsökkenésből). Érdekes ugyanakkor, hogy az eszközvásárlási programjuk kiterjesztését ezzel együtt elhalasztották.

Az alacsonyabb olajárak a megújuló szegmensre is komoly hatással lehetnek. Mivel a megújuló energia helyettesítő termékként funkcionál így a fosszilis energiahordozók ára közvetlen hatással van a megújuló energia iránti keresletre. A nagy napelem gyárók, mint például Kína, komoly kereslet csökkenéssel szembesülhetnek, ha az alacsony olajár tartós marad a piacokon. 

A japán jegybank közel háromszorosára emelte a japán állam hitelezésének mértékét, az Európai Központi Bank is elindította eszközvásárlási programját az év negyedik negyedévében, az angol jegybank rontotta a kilátásokat és későbbre tolta a kamatemelés várható időpontját, és a FED sem készül elkapkodni a kamatemelést, miután végzett közel 1 500 milliárd dolláros lazítási programját.

A válságot követő monetáris válaszlépéseket sokszor illetik a radikális vagy unorthodox kifejezéssel, habár a jelenség nem új keletű, a XVI.-XVII. században Franciaországban történt hasonló, mely pénznyomtatási kísérletet John Law vitt véghez. A forgásban lévő pénz mennyiséget közel 35-szörösére emelték, amelynek természetesen (az óriási fellendülést követően!) hiperinfláció és összeomlás lett a vége.

John Law korában a megtermelt áruk mennyiségéhez mért relatív alacsony (arany)pénz mennyisége okozota inflációs nyomás indokolta a radikális lépést. A mai helyzet sokkal inkább a lassulástól való félelem okozza az árnyomást, mintsem a forgásban lévő pénz hiánya. A lépés indoklása így egészen más gyökerekre vezethető vissza.

A jelenség, amivel ma mind egyének mind államok szintjén szembesülünk az a szabadon elkölthető pénz hiánya. A magas adósság ráták takarékoskodásra, hiteleik leépítésére kényszerítik a gazdaság szereplőit, ezt hívjuk angolul deleveraging-nek, azaz a tőkeáttétel (idegen tőke) csökkentésének. Habár a jelenség hasonló, az egyes gazdaságokban mindig más a problémás szereplő.

Az Egyesült Államokban az egyik legnagyobb problémát a lakosság jelentette, míg Japánban maga az állam halmozott fel óriási adóssághegyet, Európában pedig a bankok nem akarnak hitelezni a stressztesztek és borús kilátások miatt. A FED így pénzt nyomtatott az emberek zsebébe, a Japán jegybank úgy döntött ő akar lenni a legnagyobb hitelező, míg ez EKB negatív kamatokkat, és mára már értékpapír felvásárlással próbálja kisöpörni a banki tartalékokat a prondra.

Júniusi csúcsától közel 25 százalékot esett az olaj világpiaci ára, itt már masszív medve piacról lehet beszélni. Az olajár esése több szempontból is érdekes lehet a befektetők számára, míg egyesek közvetlenül spekulálhatnak az árfolyammozgásokra úgy a témától távolabb álló, akár kötvénybefektetők is megérezhetik a hatását.

A spekulátorokat elsősorban az érdekelheti mi vezetett az eséshez, és mikor lehet vége. A szakirodalom sokszor elintézi annyival, hogy a világpicai növekedési várakozások csökkenése árazódik be a nyersanyagba. Ez rendkívül jól hangzik, az emberek mindig is szerettek rémhíreket olvasgatni, emellett még igazság alapja is van. Kína már „csak” 7,5 százalékos éves növekedést tud felmutatni, az eurózónát és Japánt még mindig deflációs veszély fenyegeti, Oroszország pedig a nyugati szankciók miatt teljesít alul.

Az olajár csökkenésének azonban számtalan egyéb oka is van, amikről gyakran megfeledkeznek. Az egyik talán legfontosabb hosszútávú tényező a technológiai újítások, amelyek már sokszor átformálták a világgazdaság képét. Most elsősorban a „zöld” újításokról lehet beszélni. Az elmúlt 10 év alatt mint egy negyedével csökkent a személyautók átlagos fogyasztása, az ipar is igyekszik zöldebbre festeni magát a környezetvédelmi adók nyomására, valamint a kitermelés terén is megjelentek technológiai újítások, gondolok elsősorban a palaolaj lelőhelyek kiaknázására.

A korábbi kitermelők között is akadnak meglepetést okozók. A háború súlytotta Líbia szeptemberben közel 40 százalékkal tudta növelni kitermelését. Szaud-Arábia a piaci részesedésének megvédése érdekében szintén növeli a kitermelését. Csökkenő kereslet és növekvő kínálat mellett ne csodálkozzuk, ha esik az ár.

A felmérések szerint az alacsonyabb olajár 1 000 milliárd dollárt vehet ki a kitermelők és tehet a felvásárlók zsebébe, az előző évhez viszonyítva. Ez még a világpiaci befektetéseknél sem elhanyagolható. Az előző cikkben bemutatott menedzsment elemzési módszerekkel könnyen levonhatjuk a tanulságot a jövőre nézve. A kitermelőknél egyértelműen csökkeni fog az árrés, míg a felhasználóknál ez tovább növekedhet. Ezt a következtetést rövid távon azért vonhatjuk le, mivel az olajipar rendkívül magas fix költségű struktúrával rendelkezik, így a kiadásaikat csak hosszú távon tudják optimalizálni. Ez a „magas” kitermelésre is rányomja a bélyegét, hiszen a fix költségek egyik fontos jellemzője, hogy a vállalatnak inkább megéri veszetségesen működni, és részben fedezni a költségeket, mint teljesen leállni.

A korábban bemutatott rátákkal a tőkearányos megtérülésre könnyedén felállíthatunk saját prognózist. Egyszerű példával élve, ha egy kitermelő cég árrése 1 százalékkal csökken, valamint eszközeinek forgási sebessége 5 (az eladások ötszöröse az eszközök értékének) úgy körül belül 5 százalékkal csökkenhet a tőkearányos nyereség. Azonban itt az összes forráshoz viszonyítunk, érdemes a tőkeáttétellel is számolnunk.

Az előző cikk folytatásaként itt van néhány újjab aránypár, amivel kiválaszthatjuk, melyik cégnek hogyan teljesít amenedzsmentje. Az előző cikkben a követelések behajtását viszgáltuk, most két hasonló ráta jön, amelyek az eladásokat és a vállalat befektetett eszközeit vizsgálja.

Az első aránypár a készletek forgási sebessége. Az aránypár kiszámításához az eladott áruk beszerzési értékét kell elosztanunk az átlagos készelet értékével. Az eredméynből azt tudhatjuk meg, hogy átlagosan hányszor cserélődik le a teljes kénylet egy év alatt. (Pl. ha a ráta 2, akkor 180 naponta eladják a teljes készletet). Ezt természetesen nem szabad szó szerint vennünk, lehet, hogy találunk olyan elemeket, amik már évek óta a raktárban vannak, és az is biztos, hogy a cég nem nullára fogyasztja le a raktárkészletét, mielőtt újjabb megrendelést tenne.

Miért fontos ez a mutató? A készletezés a termelési folyamat egyik fontos alappillére. Bizonyos iparágakban elengedhetetlen (pl. vegyipar), de minden iparágban igaz, hogy folyamatossá teszi a termelést. Azonban komoly kiadások is társulnak a tevékenységhez, így az negatvían hathat a végő eredményre.

A magas ráta előnyös lehet a befektetők számára. Ezt azt indikálja, hogy a cég vezetése nem tart felesleges tőkét a készleteiben, hanem más, profitabilisabb célokra használhatja azt.

A mások aránypár az elsőhöz rendkívül hasonló, ez az eszközök forgási sebssége. Itt az eladott árukból befolyó összeget kell elosztanunk az eszközök átlagos értékével. A működési elv a készlet forgási sebességgel megegyező.

Miért fontos ez nekünk? Nem csak a menedzsment hatékonyságát lehet ezzel mérni. Tegyük fel, hogy a cég ~10 százalékos árréssel dolgozik, és az eszköz forgási sebesség 2, azaz számtanilag kétszer lecserlédőik évente az eszközök értéke. Mivel az eszközöket saját forrásaiból fedezi a cég az eladásukból származó többlet bevétel forrás oldalt is gyarapítja. Ha a 10 százalékot évente kétszer éri el a cég, akkor év végére a forrásokra vetített eredmény 20 százalék lesz! Így ha egy kompetitív szektorban lévő cég, amely csak alacsony árréssel tud dolgozni, megfelelő menedzsent mellett is magas tőkearányos megtérülést tud produkálni.

Részvény vásárlása esetén számtalan mutatót, aránypárt és környezeti tényezőt figyelembe vehetünk, hogy a megfelelő döntést hozzuk meg. Az egyik legkevésbé hangoztatott, de egyik legfontosabb terület a vállalkozás menedzsmentjének hatékonysága. A megfelelő befektetési döntés meghozatala előtt érdemes néhány percet erre a faktorra is rááldozni. Most a legfontosabb indikátorokat mutatjuk be, ami segíthet a menedzsment hatékonyságának felmérésében.

Mint a legtöbb céggel kapcsolatos információt a menedzsment teljesítményét is felmérhetjük a cég mérlegéből és eredménykimutatásából. Mivel ilyenkor nem elsősorban konkrét számokra vagyunk kínácsiak, hanem a cég vezetésének találékonyságára általánosságban dolgozhatunk múltbeli adatokkal. Ha a vezetés előrejelzési képességei érdekelnek minket érdemes lehet a múltbeli projekciókat összevetni az azonos időszakra vonatkozó tényleges adattal.

A cég adósságainak behajtásakor végzett hatékonyságát a „(rövid) követelések forgási idejének” (receivable turnover) rátája mutathatja meg nekünk. A cég általánosságban kétféle módon adhat el terméket. Vagy készpénzes (ami manapság inkább számlapénz, vagy pénz helyettesítő eszköz[pl. állampapír]) vagy hitelezési tranzakcióról lehet szó. Utóbbi esetben a fizetés az áru tranzakciójától számított későbbi időpontban esedékes. Ekkor a kifizetésig a cég mintegy áruhitelt nyújt vevőjének.

A mutató kiszámolásához az éves hitel eladások összege kell, melyet egy részletes eredménykimutatás első soraiból tudunk kiolvasni. A második szükséges adat a rövid lejáratú kötelezettégek átlagos értéke. Persze utóbbihoz nehéz hozzájutni, a negyedéves beszámolókból könnyen kiszámolható egy közelítő érték. Ha mindkét adat rendelkezésünkre áll nincs más dolgunk, mint elosztani az az éves eladásokat elosztani az átlagos állománnyal.

A ráta azt  mutatja meg nekünk, hogy milyen hatékonysággal szedi be a cég kihelyezett áruhiteleit. Ha a ráta értéke 1 a mutató azt idikálja, hogy az év alatt kihelyezett áruhitelt a cég épp hogy beszedte vevőitől. Amennyiben a ráta magasabb, mint 1 a cég hatékony a fizetések behajtásával, alacsony tőke és készpénzállomány mellett is hatékonyan működhet.

Ha körültekintő fundamentális elemzést akarunk készíteni ezt az egyszerűen kiszámolható aránypárt sem szabad kihagyni a mérlegelésből. Önmagában a magas vagy alacsony ráta sokszor nem hordoz univerzális jelentést, azonban hasonló cégekkel, vagy a piaci értékkel összevetve mutathatja a részvény rejtett potenciálját a versenytársakkal szemben.

A soron következő cikkekben a „készlet illetve eszközök forgási idejének” rátáit mutatjuk be, illetve azt, hogy a menedzsment hatékonysága milyen hatással lehet a vállalat, illetve részvény teljesítményére.