A görög kormánynak több érdekes elképzelése is volt az elmúlt hetekben az adósság rendezésére és későbbi kordában tartására. Az egyik, nem is unorthodox elképzelés a GDP-kapcsolt kötvények kibocsátása lenne. Hasonlóra már eddig is volt példa, Mexicó még az 1970-es években bocsátott ki az olajárhoz (és saját bevételeihez) kapcsolt kötvényeket, Argentíne 2002-ben az előző deviza válsága során értékesített GDP-hez kötött opciós utalványokat (warrant), míg Görögorszég a 2012 adósság restruktúrálása során kínált hasonló opciót hitelezőinek.

Gyakorlatilag egy ilyen kötvény megvételekor a „hitelező” magas GDP növekedés mellett magasabb kamatkifizetésekre számíthat, míg recessziós időszakokban alacsonyabb összeg jár a tulajdonosnak. Amennyiben a történet ilyen egyszerű lenne, úgy rendkívül hasznos mechanizmusként szolgálhatna. Fellendüléskor visszafogná a kormányzati költekezést, ezáltal az inflációt, míg válságban tehermentesítené a költségvetést, így a kormány koncentrálhatna a fiskális stimulusra. Az államadóssági ráta mozgása is kevésbé hektikussá válna, hiszen a tradícionális rendszerben a recesszió álatt megugró kamatkiadások negatív adósság spirál létrehozását megakadályoznák.

Ha valóban ennyire hatékony lenne ez a megoldás, miért nem alkalmazzák többet, kérdezhetnénk. Az egyik ok lehet a piaci mechanizmusokkal való ellentétes hatás: gazgasági fellendülés során biztosabbak vagyunk benne, hogy az állam visszafizeti adósságát, így alacsonyabb kamatokat is elfogadunk kompenzációként. Ezzel ellentétben recesszió alatt az adott állam hitelképessége is romlik, így magasabb kockázati prémium mellett vagyunk csak hajlanóak hitelezni.

Természetesen ettől még kibocsáthat az állam hasonló konstrukciókat, fellendülés során még jól is járna. A magas kupon miatt névérték felett kelne el az adott papír. Azonban recesszió során (amikor létszükség lehet a külső forrás bevonás), így is csak névérték alatt jegyeznék a kötvényeket, ezzel növelve az állam kamatterheit hosszútávon.

Mindezeken felül egy kissé paradox módon humoros is lenne hasonló konstrukció nyújtása. A fent említett mechanizmus mellett nyílván recesszió során érné meg jobban a kibocsátónak, hiszen fellendülések során amúgy is alacsonyabban vannak a kamatszintek. Ha belegondolunk egy hasnoló finanszírozási forma a privát szférában is jelen van, és részvény kibocsátásnak hívják. A befektető hosszab távra nyújt tőkét, mely után a teljesítménytől függően számíthat kifizetésekre.

Amennyiben az állam „részvényeseket” keresne úgy némileg erős megközelítés lenne a „rosszak a számaink, szabály szerűen nem tudok fizetni, nem akarsz inkább tulajdonos lenni?”.