A bevándorlás egyre komolyabban kerül a középpontba, nem is véletlenül, rekord mennyiségű menekült érkezik az öreg kontinensre. Ennek legfőbb okai a Közel-keleti forrongás (ISIS, Szíria), valamint az Észak-afrikai rezsimek közelmúltban történt megroppanása. Utóbbinál érdekes, hogy Európa hogy üdvözölte az Arab-tavaszt, katonai segítséget nyújtott a diktatórikus rezsimmel szemben, de az ottmaradt vadnyugatért nem vállalja a felelősséget.

A társadalom elöregedése miatt azonban az emigráció szükségessége egyre inkább nő. Jelenleg az összes gazdasági modell növekvő népességre/munkaerőre van beállítva, Japán kísérletezik épp ez ellenkezőjével, érdekes lesz egy pár év múlva megnézni mi sül ki belőle.

Két dolgot emelnék ki, melyek szorosan összefüggnek. Az első azon egyszerű összefüggés, hogy a megtermelt és elfogyasztott javak mennyisége és minősége három dologtól függ: a felhasznált tőke, az alkalmazott munkaerő, és ezek technikai színvonala. Kevesebb termelés kevesebb fogyasztással jár, aki tovább még kevésbé ösztönzi a termelési folyamatokat, és az ördögi kör egy nagyon lassú, de mély recesszióba tolja a társadalmat.

Ha valakiben az a kérdés fogalmazódott meg, hogy miért nem lehet technikai fejlesztésekkel/a termelő tőke növelésével pótolni a hiányt: rövidtávon lehet, de hosszú távon számolni kell azon faktorral, hogy a gépsorok és szoftverek, valamint a falnak támasztott ásó átlagban kevesebb szörpöt iszik, és ritkábban jár moziba, mint egy munkás. A fogyasztási oldal zsugorodása pedig előbb-utóbb maga után húzza a termelési oldalt is.

A másik kiemelt dolog a nyugdíj rendszer. Önmagában a rendszer (legalábbis nálunk) egy tiszta Ponzi-séma, azaz piramis játék. Azt fizetik ki, amit mások befizetnek. Az összes ilyen séma akkor kezd megborulni, amikor a befizetők száma elkezd csökkeni a már bent lévő tagok számához képest. Gazdasági nyelven: kevesen próbálják meg eltartani a sokakat.