Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy a befektető és befektetések legnagyobb ellensége nem más, mint az infláció. A legbiztosabb, bár kérdéses, mennyire jövedelmező módja a pénzünk elértéktelenedésének meggátolására ha olyan strukturált pénzügyi termékeket vásárolunk (legtöbbször kötvény formájában) melynek hozama infláció bázisú. Általában havonta vagy negyedévente van kamatmeghatározás ezen termékek esetében. Egyes esetekben olyan strukturált terméknél, ahol mondjuk deviza mozgáshoz van kötve a kamat fizetése lehet hogy naponta fizetnek kamatot a piac teljesítményét minél pontosabban lekövetve. Inflációnál más a helyzet, ennyire extrémen trend követőek nem tudunk lenni, mivel az inflációs adatokat képtelenség naponta leközölni. Negyedéves kamatperiódusokban esélyünk van felül vagy alul teljesíteni a piacot, hiszen mint bármely egyéb befektetés esetében, egy fix hozam mellett eltérő inflációs adatokkal kell számolnunk.

                Tegyük fel, hogy a kötvény amit vásároltunk infláció + 3%-ot fizet (az egyszerűség kedvéért évente, és feltételezzük, hogy éven belül stagnál az inflációs ráta). Első évben 10% kapunk pénzünkre 7% infláció mellett, úgy, hogy kamataink után 25% adót fizetünk be. Ekkor a reál kamat 0,47 %. Második évben 3 % infláció mellett 6% fizet nekünk a kibocsátó, így a reál kamat amennyiben az adózási szabályok nem változnak 1,46 %. Harmadik évben stagflációt figyelhetünk meg, 3% nominális kamat mellett 2,25% kamatot tehetünk zsebre.

                Mint ahogy a számítások mutatják ilyen termékek megvétele kizárólag alacsony inflációs nyomás mellett éri meg, hacsak nem tudunk olyan ajánlatot találni ahol a kamatprémium magas inflációs bázis mellett is messze meghaladja az adókötelezettségeinket.

Hogyan számítjuk a reál kamatlábat?


Első lépésben levonjuk az adózott részt a nominális értékből.


Másodjára (1+n) / (1+i) = 1+r függvényt használjuk, ahol n a nettó kamat, i az inflációs ráta, r pedig a reál kamatlábat jelöli.