Hozam Vadász

                A válasz egy rendkívül sokat emlegetett módszer: a diverzifikáció. Igyekezzünk pénzünket minél többféle, minél színesebb eszközosztály kompozícióban tartani. Ez bika piacok idején is hatékony stratégia, hiszen kisebb korrekciók/visszaesések ilyenkor is bekövetkezhetnek, melyet ekkor csak portfolionk egy bizonyos hányada szenved el, míg a teljes vagyonunk képes lekövetni a legszélesebb értelemben vett piaci növekedést. Buborék esetén ha teljesen nem is sikerül megmenekülnünk tompíthatjuk a sokk élét. Amennyiben nem diverzifikáljuk portfolionkat a bika piac idején nagy valószínűséggel abba az eszközosztályba, eszközbe fogjuk rakni, amely a legjobban prosperál, azaz hosszútávon a leginkább buborék gyanús. Hacsak nincsenek bennfentes információink (itt természetesen legális úton értjük az információ beszerzését, pl. a cég alkalmazottjaként, a cikk nem hivatott senkit sem ösztönözni illegális információk beszerzésére), akkor viszonylag kis esély mutatkozik arra, hogy pontosan eltaláljuk a kiszállási pontot mielőtt túl késő lenne.

                Sajnos a diverzifikáció hátulütője lehet, hogy sokszorozódnak tranzakciós költségeink, illetve hogy nem rendelkezünk elegendő tőkével bizonyos eszközök megvásárlásához. Ilyen esetekre kiváló megoldást nyújthatnak a befektetési és ETF alapok, melynél már kis összegért is részesülhetünk az amúgy drága eszközök (ingatlan, nemesfém) hozamából.

                Az idők próbáját eddig a sztereotípiáknak megfelelően olyan eszközök állták ki, mint az ingatlan, illetve a nemesfémek. Eddig. A 2008-as válságot, majd később az Ír piac összeomlását is ingatlan buborékok okozták, illetve az arany árfolyama is jelentős esésen ment keresztül 2012-2013 évben. Cikkünk inkább a nem-konvencionáis eszközök használatára hívná fel a figyelmet.

                A pénzpiaci alapok rendkívül jó döntésnek bizonyulnak átmeneti időszakokban, hiszen alacsony, de kockázat mentes hozamokat kínálnak a likviditás teljes biztonsága mellett. Egy portfolio kialakításakor a likviditásra mindig fektessük kellő hangsúlyt, így egy esetleges jövőbeli veszteség után is maradnak tartalékaink, illetve egy nem várt kiadás esetén sem kell kiszállnunk nyerő pozíciónkból.

                A jó minősítésű kötvények közvetlen megvétele is biztos stratégiának bizonyulhat. Miért közvetlen? A fix lejárattal nyerünk egy biztos pontot, mellyel számolni tudunk. Ez nem más, mint a névérték törlesztése. Futamidő alatti értékesítés esetén fennáll a tőkeveszteség kockázata. Ennek kiküszöbölésére alkalmas a fent említett likvid pénzpiaci alap vétele.

                Opciók, határidős és ellenirányú ügyletek. A leghatékonyabb, kifinomultabb és költségesebb módja pénzünk védelmének. Első kettővel szintén egy-egy biztos pontot, kapaszkodót nyerhetünk egy jövőbeni időpontra, opció esetén még kötelezettségünk is csak részleges. Természetesen ha megvettük az opciós jogot, majd a piac kedvező mozgása miatt nem éltünk vele főhet a fejünk az extra kiadások miatt, de a "biztosítási szakma" már csak ilyen.

                Az ellenirányú ügyletek esetén a blog rövid, de tartalmas történetén belül először szólalunk fel a tőkeáttételes kereskedés mellett. Ahhoz, hogy pozíciónk lefedezését tőkeáttétel nélkül tudjuk megoldani egy azonos méretű likvid összegre lenne szükség, melynek rendelkezésre tartása roppant bonyolult eset. Egyrészt nem előnyös pénzünk felét ilyen célok végett pamlagon hagyni, illetve a befektetett rész növekedése miatt rendkívül nehéz megmondani mekkora összegre lesz szükségünk.

Példa: 100 dollárt rakunk S&P 500 indexet követő ETF-be. Egy éven belül 20% emelkedést várunk. Ekkor egy esetleges lefedezés céljára 120 dollárt kéne céltartalékolnunk. Ebben az esetben az 50-50%-nál is rosszabb arányt kapunk.

Megfelelő módszer lehet egy kisebb összeg elkülönítése ilyen célokra (akár pénzpiaci vagy likviditási alapban), mellyel kedvezőtlen piaci mozgások esetén képesek vagyunk egy ellenirányú ügyletet nyitni tőkeáttétel mellett.

Példa: 100 dollárt S&P 500 indexbe fektetünk. 20 dollárt elkülönítünk fedezet céljára. Egy év múlva 20% növekedés után piaci korrekció következik be. 20 dollárunkkal 6-szoros tőkeáttétel mellett nyitunk egy S&P short pozíciót (például CFD-n keresztül) 120 dollár értékben. Ekkor 120 dollár long illetve short pozíciónk is van, bármerre megy a piac a két oldal vesztesége/nyeresége kiegyenlíti egymást. A növekedés folytatódásával zárjuk short pozíciónkat, veszteség nélkül. Az egyetlen felmerülő "veszteség" a tőkeáttételes eszköz tartásának költsége lehet, hiszen a tőkeáttételes rész után a szolgáltató kamatot számít fel nekünk (hiszen használjuk a pénzét) díj vagy jutalék formájában. De önmagunkat ismételve: a biztosításnak sajnos ára van!

                Racionális diverzifikáció esetén nem csak magunkkal de a piac egészével is jót tehetünk. Ha minden befektető lebontaná kellő mértékben portfolioját, és tartaná annak súlyozását, a mániák, ezáltal a buborékok kialakulási esélye és méretük jelentősen csökkenne, illetve kisebb volumenű és ritkább korrekciók lennének jelen a piacon. Természetesen minden érmének két oldala van, a növekedési ütem is lassulna. Összességében egy alacsonyabb kockázatú eszközt kapnánk, amit piacnak hívnak. A kérdés csak az, hogy épp mekkora a kockázati étvágy?

                A swapok ellenőrzött módon mindig egy bankon vagy egyéb pénzintézeten keresztül bonyolódhatnak le, akik díjaikat marzsok útján szedik be ügyfeleiktől. Egy kereskedelmi bankon belül ez az "intézet" lehet maga a Treasury osztály, illetve a nyugati világban lehetnek befektetési bankok, vagy külön ezen ügyletre szakosodott swap bankok.

                Példánkban két céget vizsgálunk, melyeknek két különböző kereskedelmi bank nyújt hitelt, illetve egy swap bankot, mely a cserét bonyolítja. Az egyszerű bemutatás kedvéért a két cég azonos volumenű hitelt akar felvenni. "A" cég jó hitelminősítésű és fix kamatozású hitelt szeretne (5% kamatlábon), mivel így fenntarthatja a kedvező feltételeket a törlesztés egész ideje alatt. "B" cég rosszabb hitelminősítésű, de még kaphat hitelt, csak magasabb kamatok mellett, így ő változó kamatozású hitelt szeretne (BUBOR + 3%), bízva abban, hogy a törlesztés ideje alatt lejjebb mennek a kamatlábak, így az ő tartozása is kisebb lesz. Alap esetben mindkét cég felvenné a hitelt a neki megfelelő kondíciókkal, ám itt lép közbe a swap bank.

                "A" vállalatnak azt tanácsolja, hogy vegyen fel változó, "B" vállalatnak, hogy fix kamatozású hitelt, majd kössön rájuk egy swap ügyletet. "A" cég így felvesz hitelt BUBOR kamatlábon, míg "B" cég 6% fix kamatozású kondíciót kap. A SWAP bank ajánlatot ad "A" cégnek, hogy fizet neki BUBOR-t 4,5% kamatért cserébe. "B" cég is kap egy ajánlatot, hogy kapnak 4,5% kamatot BUBOR + 0,5% kamatlábért. Nézzük, hogy állnak most szereplőink. A bankok továbbra is megkapják a hirdetmény szerinti kamatlábat, nincs változás. "A" cég fizet BUBOR-t, kap BUBOR-t és fizet 4,5%; tehát összesen 4,5% kamatot fizet a meghirdetett 5% helyett. "B" cég kap 4,5% és fizet 6% illetve BUBOR+0,5%, ez összesen BUBOR + 2 % kamat, amikor ajánlat szerint csak BUBOR + 3% mellett kaphattak volna hitelt. Végül a SWAP Bank: kap 4,5% és fizet 4,5%, valamint kap BUBOR+0,5 és fizet BUBOR-t. Tehát összesen 0,5% fix jövedelme van.

                A SWAP Banknak nincs kihelyezett tőkéje, így kockázatai is sokkal alacsonyabbak, ennek megfelelően számítja a kamatlábakat.

                A SWAP cserék alapja egyik oldalról a különböző kondíciók (hitelminősítés, külföldi/belföldi hitelfelvevő) közötti különbség adja, másik oldalról pedig a az eltérő piaci várakozások. Utóbbit minden ügyletnél figyelembe lehet venni, például: miért ad el valaki részvényt amikor én venni akarok? Fenti példánknál maradva "A" cég emelkedő, míg "B" cég csökkenő kamatokra számít, illetve a banki kamatmarzsok különbsége (fix-nél 1%; változónál 3% különbség) is a bankok várakozásaiból ered; emelkedő BUBOR mellett is megmarad a 20% kockázati különbség.

                A leggyakoribb eset amikor két különböző ország cégei cserélnek kamatot, mivel mindkettő saját bankjánál kedvezőbb feltételek mellett kap hitelt, ám valamilyen okból (terjeszkedés, akvizíció, befektetés) a másik piac hitelére van szüksége. Másik ilyen esetünk a fent leírt különböző piaci várakozások esete, amikor egy adott gazdaságon belül két szereplő különbözően látja jövőjét.

                Mostani cikkünk központi témája a túlzott adóztatás a gazdaságban és annak hosszú távú következményei, illetve megismerhetjük a mai állam(ok) legnagyobb hitelezőjét. A legfontosabb amit ilyenkor kérdezünk, hogy beszélhetünk e túlzott adóztatásról? Bár a válasz összetett; bizonyos értelemben, a korábbi trendeket figyelembe véve túl van adóztatva a gazdaság.

Forrás: data.worldbank.org

A fentebbi ábrákon az államháztartás bevételeit a mindenkori GDP százalékában, felvett külső források nélkül kékkel láthatjuk, illetve ezt kiegészítve pirossal az év/év alapon mért GDP növekedést szintén százalékban kifejezve. A rendszerváltást követő közvetlen időszakról sajnos nem áll rendelkezésünkre adat az államháztartást illetően. 1995 óta viszont megfigyelhetünk egy stabil gazdasági növekedést, illetve ezzel párhuzamosan az államháztartás zsugorodását a GDP százalékában mérten. A 2006-ig tartó ciklus során stabil 4% növekedés láthattunk, míg az államháztartás 42 %-ról 38 % közelébe tudott süllyedni a GDP-hez mérten. Ezek után egy enyhe emelkedés, a Bajnai kormány ideje alatt enyhe csökkenés, majd 2010-2011 között 39% közeléből 48%-ra emelkedett az állami bevételek súlya. Ez legnagyobb részben a válság adóknak és az államosított nyugdíjpénznek volt köszönhető. Miért volt erre szükség? A válság kezelés alatt jelentősen (8%-al) nőtt a GDP-hez mért államadósság. A FIDESZ kormány a zsugorodó gazdaság mellett fenn akarta tartani a magas költekezési szintet, illetve csökkenteni az államadósság mértékét. Utóbbi az adatok alapján nem sikerült.

Forrás: data.worldbank.org

                Bruttó fizetésünk alapvetően három felé oszlik meg: adó, megtakarítás, fogyasztás. Cégek esetében is beszélhetünk ezen három kategóriáról, mely esetben a fogyasztás származtatott fogyasztás módján jelenik meg; amit a cég profitjából nem adóra költ, illetve nem megtakarítja az osztalék/bérek formájában a háztartásokhoz kerül. A fogyasztás a gazdaság motorja, mint tudjuk. Ennek növelésével, akár szervezett (állami kiadások) útján, növelni tudjuk gazdaságunkat. A továbbiakban egy egyszerű példával élve mutatjuk be mi történik az adó szintek emelésével.

Az egyszerűség kedvéért tegyük fel, hogy a cég adózás utáni eredményét teljes egészében kifizeti alkalmazottainak/tulajdonosainak. Így nem kell különbséget tennünk céges, illetve magán megtakarítások között, egy könnyebben átlátható modellt kapunk. Második feltételezésünk, hogy az állam nem képes külső forrás bevonására.

 Átlagosan valaki 100 forintot keres példánkban. Ennek 20% befizeti az államnak, mint adó, 20% félreteszi megtakarítási célokból (késleltetett fogyasztás, nyugdíj) és a maradék 60% elkölti. Ekkor az állam 20 forintot tud költeni, emberünk 60 forintot költött és 20-at takarított meg. Most emeljük az adó mértékét 30 %-ra. Ekkor emberünk vagy fenntartja 3:1 fogyasztási/megtakarítási modelljét, mely esetben 52,5 forintot költ és 17,5 forintot takarít meg, vagy ami még valószínűbb, hogy továbbra is 60 forintot költ és már csak 10-et rak félre. Mindkét esetben csökkent a megtakarítási szint, és növekedett az össz fogyasztás (magán + állami). Bár a jelenlegi keresleti/termelési görbét emelni tudtuk, hosszú távon a kevesebb megtakarítás miatt visszaeshet a kereslet (késleltetett fogyasztás elmaradása, vagyonosodási hatás).

Makroökonómiai egyszerű szorzót alkalmazva: ΔY/ΔG = 1 / 1-C' ; ahol ΔY a GDP növekedés, ΔG a kormány kiadások növekedése, C' pedig a fogyasztási hajlandóság (fenti példánkban 0,6); illetve ΔY/ΔT = - C' / 1 - C' (ahol ΔT az adóbevételek változása) . Mivel C' kisebb mint egy: 1 / 1-C' > C' / 1-C', tehát ha 100 forintot beszedek adóban és egy az egyben kormány kiadásra költöm a kiadás növelése erősebben hat a gazdaságra mint az adók negatív hatása elvesz; gazdaságunk bővül. Honnan ez a többlet pénz? Nem, a közgazdászok és pénzügyminiszterek nem mágusok, nem a semmiből teremtették. Ez az összeg pontosan az, amit a megtakarítások csökkentésével (első eset, ahol megmarad a X:Y fogyasztási/megtakarítási arány!!! és megtakarításaink magasabbak) elvettünk a privát szférától. Fenti példánkat kicsit átalakítva: 20 Ft adó, 52,5 Ft fogyasztás és 17,5 Ft megtakarítás mindkét esetben adott, a maradék 10 Ft a sarkalatos pont. Alacsony adók esetén ebből 7,5 fogyasztás/2,5 megtakarítás; magas adók mellett mind a 10 Ft (állami) fogyasztásra megy el. Ilyen esetben saját jövőbeni énünktől vettünk fel hitelt! a jelenkori kiadások finanszírozására. Tehát aki meg fogja ezt fizetni mi magunk vagyunk X év múlva.

                A nyugdíjak államosítása ennél is szemléletesebb módon "vett kölcsön" jövőbeni magunktól. Ha nem is azok akik nyugdíjba mennek, vagy azok akik épp akkor aktívak a munkaerőpiacon, vagy az állam külső forrás bevonásával, de mi magunk fogjuk megfizetni valamilyen módon. A közgazdaság nem csodafegyver. Azt kell eldöntenünk hogyan osszunk fel különböző szereplők között egy bizonyos összeget, nem csak egy időben, de idő kontinuumokon belül is! Mert valaki mindig fizetni fog.

                A napokban jelent meg az MSZP választási programja, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pedig szintúgy néhány napja a Portfolio.hu konferenciáján ismertette saját nézőpontját a gazdaság helyzetéről illetve kilátásairól. Úgy tűnik elkezdődött a választási kampány és ígérgetés, de érdemes ilyenkor megvizsgálni mi mennyire fenntartható, illetve milyen hatással lesz a gazdaságunkra .A politikai, ideológiai és szociális részét nem fogjuk megvizsgálni a programoknak, csak a fiskális illetve makrogazdasági oldalra fogunk koncentrálni, egyszerű makrogazdasági modelleket alkalmazva. Alapvetően két grafikon az ár-mennyiség (kereslet-kínálat) valamint a termelés-fogyasztás fog segítségünkre lenni a vizsgálódásban (a számok csak jelzés értékűek, semmilyen formában nem tükrözik a valóságot; csupán az elmélet bemutatására szolgálnak)

                Feltehetően a Fidesz folytatná a személyi adók relatíve alacsonyan tartását és inkább az üzleti szféra adóztatására koncentrálna továbbra is a következő ciklusban. Sőt, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter belengette az egyszámjegyű SZJA lehetőségét is. Ez minden bizonnyal növelné az háztartások nettó bevételét (ha nem is egy az egyben, mivel az nincs garantálva, hogy a bruttó bérek fixen maradnak) ezáltal a fogyasztást is serkentené, hosszabb távon inflációt generálva. Ám a jelenlegi kormány egyik legfőbb célja, hogy 3% alatt tartsa az államháztartási hiányt, így valószínűleg az ezáltal teremtett lyukat újabb vállalati adók kivetésével kompenzálná. Ez a modellünkben a keresleti görbe megemelkedését vonná maga után, növelve az árszinteket és csökkentve a termelést.

                Ahogy ábráinkon is látszik az alacsonyabb SZJA önmagában növelné az árszinteket (magyarán infációt generálna), illetve a gazdaság teljesítményét is rövid távon. Hosszabb távon az infláció miatt a reálbérek csökkennének eredeti szintjükre, ezzel visszaállítva a gazdaságot az eredeti egyensúlyi helyzetébe. Kijelenthetjük tehát, hogy a jótékony hatás csupán átmeneti.

                A megnövekedett vállalati terhek a kínálati görbe emelkedését okoznák, ahogy fentebb írtuk. Természetesen a Fidesz az elmúlt négy évben többször is megerőszakolta a piaci mechanizmusokat (rezsicsökkentés, bankadók áthárításának gátlása) így valószínűsíthető, hogy most is ezzel az eszközzel élne. Ebben az esetben a kínálati görbe természet a helyén maradna, ám a csökkenő profitabilitás a beruházások ( Y = C + G + I + NX ) csökkenéséhez vezetne. Lássuk először azt a verziót, amikor hagyják végbe menni a piaci folyamatokat.

                Ezen (valószínűtlen esetben) semmi nem történt a termeléssel, körül belül eredeti áll helyzetébe tért vissza, ám az árak jelentős emelkedésen mentek keresztül, elinflálva ezáltal a nettó bérek emelkedését, sőt a reál bérek valószínűsíthetően csökkennek az új egyensúlyi helyzetben (feltételezve, hogy a monetáris politika nem tesz semmilyen lépést). Itt megjegyezném, hogy amennyiben kamatot emelnének a jegybankárok az a keresleti görbénket balra/lefelé tolná el kisebb recessziót okozva ezzel (,hiszen kevesebb mennyiségű pénz forogna a gazdaságban).

                Abban az esetben ha a szektorokra kivetett plusz adóterhek áthárítását módjában van megakadályozni a kormánynak úgy a visszaforgatott nyereség lesz kisebb, csökkentve ezáltal a belső keresletet. Ezen forgatókönyvben tehát a a kínálati görbe nem mozdult el, a magasabb bérek (alacsonyabb SZJA) növeli, míg a csökkenő beruházások csökkentik a keresleti oldalt. Amennyiben a bérek hatása erősebb az árak és a termelés rövid távon emelkednek, amennyiben a beruházások csökkenése dominál a termelés és az árszint csökken rövid távon.

                Ha a csökkenő beruházások hatása az erősebb újra két lehetőséggel állunk szemben. Vagy megtalálja a fiskális/monetáris politika a módját a kereslet ösztönzésének és közbelép, vagy a munkanélküliség emelkedésével csökkenti a gazdaság a kialakult negatív kibocsátási rést. Mint láthattuk egyik esetben sincs hosszabb távú fellendülés, sőt egy két forgatókönyv esetében még recessziót is generáltak a bevezetendő intézkedések.

                Adózás szempontjából itt valamivel egyszerűbb helyzettel állunk szemben. A többkulcsos SZJA bevezetésével csupán a jelenlegi szint terheinek újraosztására tett ígéretet a koalíció. A 3% alatti költségvetési hiány betartását Mesterházy is céljának tűzte ki, hiszen általa fogalmazva "ez kőbe vésett szabály".

                A bankadót azzal a feltétellel csökkentenék, hogy a bankok az így megtermelt plusz nyereséget visszaforgatják a gazdaságba. Ezzel csökkentenék az állam bevételeit, növelnék a beruházások szintjét, tehát a keresleti görbe rövid távon felfelé mozdulna el, inflációt generálva és magasabb termelést eredményezve. Természetesen ezáltal máshonnan kéne pótolni az így elveszett adóbevételeket, ám a megnövekedett termelés/fogyasztás a fogyasztási adók bevételeit emelné, tehát nem egy az egyben kéne ráterhelni más szektorra a kiesett állami bevételeket.

                Hosszabb távon itt is visszaállna az egyensúly, vagy a bérek emelésével további inflációt generálva vagy a reálbérek csökkenése miatt a belső fogyasztás csökkenés visszatolná a keresleti görbét eredeti pozíciójába. Ám hosszabb távon itt lehet egy jótékony hatás: mégpedig a vállalati beruházásoknak köszönhető gazdasági bővülés, mely esetben hosszabb távon is fenntarthatóvá válna a magasabb termelési szint. Miért nincs ez a Fidesz forgatókönyvei között? Több oka is van. Első, hogy a lakosság kevésbé szervezett összességében, mint a bankszektor így irányított befektetésekről aligha beszélhetünk. Második,  csökkenő reálbérek miatt nem igazán lenne motiváló erő a spórolásra, minden ember gyarló, igyekeznének a megszokott életszínvonalt fenntartani. Harmadik, ha sikerül spórolni és betenni egy bankba vagy befektetési alapba a pénzt előbbi valószínűleg nem innovációra költene belőle, hiszen a fuldokló csak levegőért kapkodni ér rá, illetve a magas adóterhek miatt nem is kockáztatná a befektetéseit.

                Mindkét oldal (jobb és bal egyaránt) gazdasági szempontból, és itt különösen erős hangsúlyt fektetnék a gazdasági szóra, egy igen előnytelen közös platformon vannak, mégpedig az alacsonyabb keresetűek adóterheinek csökkentésén. Sajnos a csúf igazság az, hogy ezek a rétegek jelenleg többségben vannak a magyar lakosságon belül, életszínvonaluk messze elmarad a nyugati sztenderdektől. Egy ilyen réteg a befolyó plusz pénzből valószínűleg nem fogyasztási hanem létfenntartási javakra költene elsősorban, valamint a spórolás is csak másodlagos. Természetesen szociális államban élünk, bármelyik párt is alkossa a kormányt, és mint ilyen nem engedhetjük meg magunknak az alacsonyabb rétegek sanyargatását a gyorsabb fejlődés érdekében.

                További szociális támogatásokat is ígért a koalíció választási programjában, ám az egyenlőre tisztázatlan, hogy ezekhez honnan szeretnék előteremteni a megfelelő  forrásokat. Emellett szerepel programjukban az alapvető élelmiszerek árának csökkentése is, mellyel újfent az alacsonyabb jövedelemmel rendelkezőknek kedveznének elsősorban. Itt is felmerül a kérdés, hogy miből akarják pótolni az így kiesett bevételeket?



További tartalomért keressen minket Facebookon!

                Az internetes bróker társadalom február utolsó napjaiban a Bitcoin körüli fejleményektől volt hangos. Valószínűleg olvasóink többsége már értesült róla, hogy az Mt. Gox japán bitcoin tőzsde, mely piaci kapitalizációját tekintve a legnagyobb Bitcionnal foglalkozó kereskedőházként funkcionált vállalatok között, csődöt jelentett február 28.-án. Március 2.-án pedig az egyik Bitcoin bank, a Felxcoin volt kénytelen csődöt jelenteni, miután egy hacker támadás során a bank online számláját "teljesen kipucolták " (Business Insider). Bár utóbbi tragédia nem volt annyira súlyos, mint a tőzsdei bukás (850 000 BTC-nak lába kélt) , itt 896 Bitcoin úszott el. Az offline tartott egyenlegeket nem érte kár, tulajdonosaik ki lesznek fizetve a következő napokban.

                Az árfolyam ugyanakkor úgy tűnik figyelmen kívül hagyja a híreket. Hétfői napon az árfolyam célba vette a 700 dolláros szintet (egyes tőzsdéken fölé is ment) , ám a legtöbb piacon 688 dollárnál visszafordult és a tegnapi napon 670 közelében zárta az európai kereskedést. Az utóbbi hónapokban láthattunk hatalmas eséseket és emelkedéseket is az árfolyamban, valamint a két nagy Bitcoin "pénzintézet" csődjét is figyelemmel követhettük, felmerül tehát a kérdés, hogy mi vár a Bitcoinra, illetve hogy ilyen körülmények között mennyire alkalmas fizetőeszköznek.

                Az Bitcoin elterjedése óta kapott hideget és meleget is egyes kormányoktól. Míg az USA-ban átmenetileg még be is tiltották, Kína a kezdetektől (az ismertség kezdetétől) támogatta. Ősszel megjelentek az első Bitcoin ATM-ek, több pénzmosási botrányt is sikerült túlélnie, az árfolyam járt 100, majd 1200 és újra 500 dollárnál is fél év leforgása alatt. A közgazdászok táborát kevés dolog osztotta meg ennyire az elmúlt években, mint a Bitcoin jelenléte a pénzpiacokon.

                Robert Schiller, amerikai Nobel-díjas közgazdász, a Yale egyetem professzora egyike a Bitcoint bíráló szaktekintélyek népes táborának. Habár hallhattunk/olvashatunk már tőle olyan megjegyzéseket, hogy a Bitcoin nem más, mint egy buborék, hétfőn a New York Times-nak adott interjújában kissé enyhített nézetein. Ugyan még mindig életképtelennek tartja az eszközt jelen formájában, mégsem jósolja eltűnését. Véleménye szerint több problémakört is meg kell oldani a Bitcoinnal kapcsolatban, hogy az életképes legyen a piacokon. Mindhárom probléma a Chileben az 1960-as években használt "kvázi-deviza", az UF (Unidad de Fomento) elvén alapszik.

                Az UF egyik nagy előnye volt, hogy vásárló ereje konstans volt, az infláció mozgását egy az egyben lekövette. A árak, kölcsönök, ingatlan értékek illetve fizetések is UF-ben lettek számítva, ezáltal stabil monetáris hátteret teremtettek az amúgy magas inflációval küzdő gazdaságban. A Chilei Peso és UF árfolyamát a Chilei Központi Bank először évente majd havonta jegyezte az fogyasztói árindexek alapján.

                Schiller szerint a Bitcoin, mint digitális UF kerülhetne forgalomban ezzel fixálva vásárló erejét, alkalmassá téve ezzel az internetes vásárlásra. Továbbá megoldást jelenthetne ha egy kormány, központi bank mögé tudna állni a kibocsátásban, illetve le tudnának szerződni egy internetes fizetésben jártas céggel (például PayPal vagy Square), mely szavatolni tudná a tranzakciók és számlák biztonságát. Interjúja során annak a lehetséges fejlesztésnek is hangot adott Schiller, melyben több különböző fogyasztói kosarat állítanak össze különböző felhasználói célcsoportokra tekintettel, elősegítve ezzel a mindenki számára előnyös infláció követést, és az eszköz minél szélesebb körű elterjedését. Interjúja végén megjegyezte, hogy véleménye szerint a jelenlegi Bitcoin közösség egyik újítást sem nézné jó szemmel.

                Természetesen sokan ellenzik Schiller nézeteit és a felsorolt intézkedések bevezetése elég valószínűtlennek látszik a jelenlegi helyzetben. A Bitcoin egyenlőre decentralizálva és csalások, rossz sajtó közepette is köszöni jól van. A piaci hozzáállást figyelembe véve valószínűsíthető, hogy még sokáig fennmarad az eszköz magas volatilitása.