A deflációs környezet problémája a válság óta került a figyelem középpontjába a nyugati sajtóban. A kérdéskör valóban megérdemli a figyelmet, elég csak a ’90-es évek végétől Japánra gondolni, ahol a mai napig próbálja leküzdeni a gazdaság a deflációs nyomást, újabb és újabb eszközöket bevonva. Az olajár zuhanása kiújította a defláció körüli bizonytalanságot és pesszimizmust.

A nyersanyag ára mára mint egy 60 százalékot zuhant az elmúlt fél évben. A sokak által jósolt apokaliptikus árzuhanás nem jött el, a kiskereskedelem óvatosan kezeli a piaci voltalilitást, eddig körül-belül 10-15 százalékos áresésnek lehetünk tanúi, ami nem befolyásolja jobban az árindexet, mint egy rezsicsökkentés.

A piacok ezen felül nem véletlenül találták ki a maginfláció (energia és élelmiszeráraktól megtisztított fogyasztói kosár) fogalmát. Mivel a fogyasztási javak közül an energia és élelmiszer árak rendkívül volatilisek, érzékenyek az egyszeri hatásokra, érdemes lehet a maginflációs adatokat is jobban szemügyre vennünk, ha pontosabb képet akarunk kapni az árszínvonal változásáról.

A deflációnak ugyanakkor van pozitív oldala is. Közgazdaságban az árak változásakor két fontos hatás lép fel az egyén fogyasztási döntéseinek meghozatalakor. Az első a helyettesítő hatás, amely azt vizsgálja, hogy a javak relatív ára hogyan befolyásolja fogyasztási szokásainkat. A másik, sokszor kifelejtett hatás az úgynevezett jövedelmi hatás. Ez alatt egyszerűen leírva azt értik a közgazdászok, hogy a vizsgált egyén reáljövedelme magasabb lett az alacsonyabb árak hatására. A két hatás egyszerre lép fel, azonban nem feltétlenül azonos irányba hatnak.

A kérdés, amivel szembesülünk, hogy melyik jelenség fejti ki erősebben hatását, ezáltal hogyan módosul az egyén illetve piac fogyasztása. Amennyiben a jövedelmi hatás bizonyul erősebbnek, úgy hathat úgy, mint a központi bankok által elérni kívánt „bérnyomás”, ami hosszú távon épp hogy inflációt generál.

Az hogy végül mi érvényesül, mint minden más, ez is a fejekben dől el. Mivel a jövő árait nem ismerjük (minden inflációs/deflációs adat a múltra vonatkozik!) csupán a várakozásainkra hagyatkozhatunk. Itt játszik fontos szerepet a jegybanki kommunikáció, ami egy hiteles jegybanknál lehet félig (ha nem egészen) önbeteljetsítő jóslat is.

Az Európai Központi Banktól kiszivárgott hírek, miszerint 500 millió eurós eszközvásárlási programot készítenek elő, a prognosztizált 1 000 milliárd euró helyett, lehet a kommunikáció számlájára is írni. Az ősszel tervezettnél alacsonyabb összeg jelezheti a piacok felé, hogy az EKB az olajár drasztikus változásában a lehetőséget látja, mintsem a fenyegetést.