Hozam Vadász

                Mostani cikkünkben nem egy bizonyos témával foglalkozunk, hanem igyekezni fogunk kicsit jobban elmerülni a tőzsdei kereskedés világában általánosan. A cikk témája, ahogy az a címből is kiderül, a veszteség hígítás nevű jelenség. Bár elsőre furán hangozhat, a jelenség megismerése után értelmet fog nyerni a kifejezés.

                A jelenség nem más, mint hogy egy meglévő veszteség százalékos arányát csökkentjük, miközben a nominális veszteség növekszik. Ha kereskedőnk rosszul vett fel egy pozíciót, és a piac szembe ment vele, veszteség képződött a pozíción, a kereskedő emberi természete miatt igyekszik kiküszöbölni a csorbát. Általános hiba, hogy ezt úgy próbálja meg, hogy újabb és újabb pozíciókat vesz fel a trenddel szemben (összhangban az eredeti pozícióval), mivel arra számít, hogy előbb utóbb bejön a számítása és kedvező irányba fordul a trend. Kezdő tőzsdézők gyakran követik el ezt a hibát, melynek számos pszichológiai magyarázata lehet. Elsőként nézzük meg, hogy működik ez a gyakorlatban.

Példa: Kereskedőnk 100-as szintél adott megbízást egy értékpapírra, mely megbízással egy long pozíciót nyitott. Az árfolyam a vétel után nem sokkal esni kezd. 95 árfolyam mellett úgy méri fel, hogy ellenálláshoz ért az árfolyam, újabb vételi pozíciót nyit, azonos értékkel, annak reményében, hogy veszteséges (100-as) pozíciója csökken, illetve hogy új pozíciója nyereségével fedezni tudja megmaradt veszteségeit. Az árfolyam tovább csökken, és végül 92 árfolyamon áll meg az esés. Hogy áll most kereskedőnk? 100 pozícióján 8% bukott, míg 95-nél felvett pozíciója 3,16 % mínuszt mutat. Mivel ugyan akkora értékű a két pozíció az veszteségek átlaga 5,58%, mely jobban mutat a -8%-nál. De csak első ránézésre. Kereskedőnk csupán 8 egységnyit vesztett volna, amennyiben nem próbál meg másodjára is a trend ellen fogadni, ám így teljes vesztesége 11 egységre rúg.

               

                Tipikus kezdő kereskedői hibának számít, hogy az illető megpróbálja elkapni a hullám legtetejét/legalját. Sajnálatos módon pontosan fordulópontnál pozíciót felvenni szinte lehetetlen feladat, inkább arra kell kezdőként törekedni, hogy a hullám minél nagyobb részét sikeresen meg tudjuk lovagolni. Amennyiben kereskedőnknek nem sikerül elkapni a kívánt pontot és a piac még folytatja a trend megkezdett útját, úgy kereskedőnk megpróbálhatja újabb pozíció felvételek sorával jókor elkapni a forduló trendet

                A második fő ok a makacsság. Az "én úgy is jobban tudom, mint a piac" gondolatoktól igyekezzünk tartózkodni. Egyik oldalról a tőzsdei kereskedés azon ritka dolgok közé tartozik, ahol mindig a többségnek van igaza. Másik részről, hiába igazolnak minket a számok fundamentális vagy technikai elemzések alapján, minden annyit ér amennyit adnak érte. Ezen a ponton életbe lép az első szabály, hogy a többség mennyit ad érte.

                Önkép sérülése: ez is igen gyakori kiváltó ok. Míg nyereségeire általában büszke az ember veszteségeit igyekszik eltitkolni. Mivel a az alacsonyabb százalékos mutató jobban mutat egy kimutatásban sokan szándékosan és tudatosan hígítják veszteségüket, ezzel megőrizve az önmagukról kialakított képet, hogy ő alacsony veszteség ráták mellett képes kereskedni. Számukra azt tudjuk tanácsolni, hogy egy második alig veszteséges pozíció helyett inkább próbálkozzanak egy második nyereséges pozícióval, mivel a végeredmény nominálisan sokkal vonzóbb.

                Murphy-fóbia: nem is olyan ritka kiváltó ok, mint gondolnánk. A veszteségtől való túlzott félelem lehet a probléma gyökere. Alapvetően attól tart a kereskedő, hogy pont akkor vált a trend, amikor ő az előzővel ellentétes pozíciót venne fel, és ellenirányú ügylettel bebetonozná eddigi veszteségét. Alapjaiban ő is arra játszik, hogy a trend hamarosan úgy is fordul, ám egy inkább pesszimista, mint optimista meggondolásból. Másik ok, hogy csak egy irányba vesz fel ügyleteket, mivel ezzel növeli matematikai esélyeit, hogy számára kedvező pozíció alakul ki.

                Kereskedésünk során számos pszichológiai gátba ütközhetünk, mely növeli veszteségeinket. Igyekezzünk mindig tiszta fejjel gondolkodni, és végiggondolni, hogy mit miért cselekszünk. Amennyiben pszichológiai indíttatásból tennénk valamit mindig igyekezzünk racionális érvekkel is alátámasztani azt, így sokkal kisebb esélyünk van rá, hogy belecsúszunk olyan hibákba, mint a veszteség hígítás.

                Egykorábbi cikkünkben, amikor a P/E arány jelentőségét mutattuk be, rávilágítottunk a Tesla Motors, illetve egyéb vezető cégek túlárazottságára a NASDAQ kompoziton belül. Nos az állás nem változott, a relatív túlárazottság most is jelen van a technológiai szektorban, mostani cikkünk ezen túlárazottság egyik fő okát hivatott feltárni.

                2000-2002 beszélhetünk a .com válságról az Egyesült Államokban. Az internetes cégek részvény indexei az egekbe lőttek, mindenki minden likvid eszközét ezekbe fektette, majd mikor elfogyott a vásárlóerő jött az összeomlás. A szokásos forgatókönyv. Ám egy erősen emelkedő piacon ne csodálkozzunk, ha eufórikus befektetői kedv lesz urrá a piacon, abban a fázisban már keveset tud tenni az ember, hogy megakadályozza a trend összeomlását, az már a végső stádium. A körültekintő befektetőnek még ezelőtt a gátszakadás előtt érdemes mérlegelnie, hogy valós növekedésről beszélhetünk e.

                A jelenlegi helyzetet nagyon sokan hasonlítják a .com válság előtti/alatti időszakhoz. Bár a helyzet még korántsem olyan súlyos, mint 14 évvel ezelőtt, a kitartott túlárazottság így is aggodalomra adhat okot. De mi is ennek a túlárazottságnak az oka? Az elmúlt időben számos nagyobb felvásárlás történt, a Google, Facebook és Apple is bevásárolt néhány kisebb technológiai cégből, ezzel az egekbe hajtva jónéhány részvény árát.

                Természetes piaci jelenség, hogy egy egy felvásárlás előtt a kereskedők megpróbálnak bevásárolni a részvényekből, mivel megemelkedett kereslettel lehet számolni a közeljövőben a felvásárló cég részéről. Ilyenkor maga a kereslet növekedésének várakozása növeli a keresletet, melyet a tényleges felvásárló vételi oldaról tovább erősít. Ez a két, nem teljesen elválasztható lépcső vezethet a bika piac illúziójához. Ha ilyet kitartóan és sűrűn adnak elő ilyen kisebb lökéseket egy bizonyos piaci szegmensben ,bekövetkezhet az eufórikus vásárlás, látván, hogy az indexek meredeken, csak felfelé mennek. Szerencsére a FED eszközvásárlás lassítása, illetve egyéb geopolitikai tényezők (pl. orosz-ukrán konfliktus) jelen helyzetben óvatosságra intik a spekulánsokat, így talán megelőznek egy új kisebb technológiai buborékot.

    A napokban több biztató elemzés és adat is megjelent az ingatlanpiac tekintetében. A használatba vételi ésépítési engedélyek egyaránt visszapattantak történelmi mélypontjaikról és körülbelül 20% növekedést mutattak a tavalyi év azonos időszakát tekintve (első negyedéves adatokról beszélhetünk). A jelzálog alapú hitelezés is javítást mutat, melybe erősen közrejátszottak a folyamatosan csökkenő kamatszintek. A kamatszintek hatását már épp elég elemző és lap vizsgálta, mi most a lakásár indexek és jelzáloghitelek kapcsolatát fogjuk vizsgálni; hogyan képesek egy egész világgazdaságot romba dönteni, illetve hogyan képesek felpörgetni egy egész pénzügyi iparágat.

                A válságot első sorban az USA ingatlanbuboréknak köszönhetjük, mint azt már a legtöbben tudják. A túlzott hitelezés fújta ezt a buborékot. Olyan ügyfeleknek is folyósítottak pénzt a bankok, akiknek anyagi háttere nem felelt meg az elvárásoknak. Röviden ezeket hívjuk sub-prime hiteleknek, és ezen hitelek kapcsán beszélhetünk sub-prime válásgról. De vajon tényleg a sub-prime hitelek okozták e a válságot? Az ezekből a sub-prime és prime hitelekből álló ingatlan portfolio (melyet a bankokon kívül derivatívákon keresztül egy egész "domino rendszer" tartott) értéke szépen gyarapodott az évek alatt. Ha egy egy adós be is dőlt, nincs gond, hiszen a fedezetet, az ingatlant megkapta a bank és a lakásárak csak felfelé mehetnek. De amikor a piac telítetté vált, elfogytak a vevők, a bankok kezén lévő eladó házak pedig gyarapodtak ez a növekedés megállt és esésbe fordult át. Ám az esést erősítő hatásoknak még koránt sincs vége történetünkben. Mikor a prime hitel felvett adós kiszámolja, hogy 100 000 dollárt fizetett már a házáért és még 150 000 követel rajta a bank, ám a ház jelenlegi értéke nem éri el a 150 000 dollárt ő önként bedobja a törölközőt, a bank viszi a házat, ami már semmit nem ér. Egy egész piac lesz telítve olyan fedezeti árucikkel, ami hirtelen senkinek sem kell, és a prime hitelek is bedőlnek. Még nem a fizetésképtelenség, hanem az adósok racionalitása miatt. Innentől kezdődik a zuhanó repülés, mely nem csak a pénzügyi rendszeren, de a derivativákon keresztül mindenkin áthalad.

Hasonló buborékokat láthattunk még Spanyol és Írországban a 2009-2010 Euro válság alatt.

                A jelzálog mint olyan, mindig is az egyik legalapvetőbb biztosítéki forma. Magas és ami fontosabb valódi értékkel bír, ami bár néha hektikusan változik, fizikai haszna miatt mindig is a közgazdaság egyik alapvető pillére lesz. Épp ezért igen fontos tényező a hitelezésben. A fent elmondottaknak épp a fordítottja is igaz lehet egy gyógyuló gazdaságban. Ha az ingatlan árak felfelé mennek megnő a bizalom az ilyen biztosítékú hitelek iránt, a bankok újra elfogadják, mint elégséges fedezetet, a likviditás visszaáramolhat a piacokra. Ez nem feltétlenül jelenti újabb buborék fújását, amennyiben a jegybankok idejében visszaemelik az alapkamatszinteket a normális értékükre.

                Hazai kilátások: bár az átadott és építés alatt álló ingatlanok növekvő száma mindenképp egy pozitív hír, hiszen az építő ipar fellendülését mutatja, a lakásáraknak nem feltétlenül tesz jót. Vásárló erő híján megnövelni az kínálatot alacsonyabb árakhoz vezet, mely megrendítheti a jelzáloghitelekbe vetett bizalmat. Az FHB Jelzálogbank Nyrt. által publikált negyedéves lakásár indexek (legfrissebb adatok még mindig csak 2013 Q4) egyenlőre még mindig leszálló ágban vannak, mely nem utal a kereslet növekedésére. Igazi áttöréssel akkor számolhatnak az ingatlanpiaci befektetők, ha ez az index is visszapattan és elindul felfelé.

              A következő néhány soron egy olyan monetáris megszorításról beszélünk amelyet a válság évei alatt sikeresen használtak az nyugati bankrendszerekben és amelyet sokak figyelmen kívül hagynak, amikor a banki hitelek kamatait és ezek különbségét (kamat spread) vizsgálják. Természetesen ahhoz kétség sem fér, hogy a banki és bankközi kamatok alacsony mértékénél történelmi számokról beszélhetünk, de van egy pont, amit be kellett áldozni a stabilitás érdekében, és nem hogy lazítás helyett szinten tartás, de szigorítás volt szükséges. Ez a pont nem más, mint a bankok által használt tőkeáttétel csökkentése, tőkemegfelelésük javítása.

                A tőkeáttétel nem egy különleges tőzsdei vagy befektetői kifejezés. Egy egyszerű, nem pénzpiaci cégnél is beszélhetünk tőkeáttételről, mint könyvelési fogalomról. Ez egész egyszerűen a forrás oldalon a nem tőke osztályokhoz könyvelt egyenleg. Mint bank ezt a tőkeáttételt nyújtják számunkra a betétesek és a bankközi hitelek, melyekből eszköztranszformációs folyamatokon keresztül a kihelyezett hitelek tetemes mennyisége keletkezik eszköz oldalon. Mint tudjuk magasabb tőkeáttétel mellé magasabb tőkére vetített hozam várható.

Példa: bankunk 100 Ft tőkével, és 900 Ft betéttel rendelkezik, melynek teljes egészét kihelyezi hitelekbe (valóságban természetesen ilyen nem történhet meg, már csak likviditási problémák és jegybanki kötelezettségek miatt sem). A kihelyezett betétek után 10% kamatot szed a bank, míg a betétek után 5% fizet. Saját 100 Ft tőkéjén így 10 Ft-ot keres, míg a 900 Ft betétek kifizetése után 900*0,05 azaz 45 Ft tesz zsebre.  Mi van, ha egy új jogszabály miatt már csak 5-szörös tőkeáttételre van lehetősége bankunknak? Már csak 30 Ft keres, jövedelmezősége a felére majdnem csökkent. Ha fenn akarja tartani az korábbi szintet a kamat spread-et 5 %-ról 10%-ra kell emelnie, így a hitel kamatai 10 %-ról 15%-ra emelkednek.

                A tőkemegfelelési szabályok igazából erről a problémáról szóltak: csökkenteni a tőkeáttételt, feltőkésíteni a bankokat és egy stabil pénzügyi rendszer létrehozni. Mivel a jegybank közvetlenül csak a bankközi hitelezésbe tud belefolyni, a lakosságiba nem, a kamatvágás itt is kitűnő eszköznek bizonyult, míg legott csökkentette a tőkemegfelelés kamatnövelő hatásait is. A kamatvágással a betétesek igen jelentős hányada rakta át a pénzét más eszközökbe. A kérdés csupán annyi, hogy a kamatok növekedésével mit tesz a pénzügyi szektor, hogy a ne lépje túl a tőkeáttételi küszöbszinteket. Ez a szigorítás ugyanis már a válság első éveitől kezdve életbe lépett.