Friss prognózis a FED kamatpályájára, negyedéves jelentések, lassuló Kína, új Selyem-út, Jemeni harcok áttételesen Irán és Szaúd-Arábia között, továbbra is bajban lévő görögök. Az elmúlt napok, hetek egyértelműen a piaci bizonytalanság ideje voltak. Ahogy Európára a legerősebben ható tényező továbbra is a görög válság, újra ez lesz terítéken a lehutolsó februári cikk óta.

Alapvetően a helyzet nem sokat változott a februári tárgyalás sorozatok óta. A görög kormány próbálja átütemezni törlesztéseit, a hitelezők (elsősorban németek és IMF) pedig csípőből elutasítják a javaslatokat, legtöbbször azzal érvelve, hogy a prezentált megoldás nem elég alapos.

A legújabb, legmerészebb forgatókönyv hogy húsvét után még kifizetik a görög állami alkalmazottakat, nyugdíjakat, majd csődöt jelent a görög kormány. Az euró zónából való kilépés, azaz grexit, még most sem teljesen biztos, de talán még sosem voltunk ennyire közel hozzá.

Érdemes megvizsgálni, melyik félnek mi a motivációja. A frissen megválasztott görög kormány nyilván választási ígéreteinek eleget téve némi fiskális lazítást, mozgásteret szeretne elérni. Ezzel szemben a németek, IMF „csupán” a pénzüket szeretnék viszont látni, amit nem látnak esélyesnek, ha megadják Görögországnak, amit kérnek.

A kizárás természetesen rövid távon mindenkinek betenne, a görögök drachmája minden bizonnyal mélyrepülésbe kezdene, amely növelné eurós hiteleik terhét. Németország, valamint a többi hitelező így aligha látná viszont kölcsön nyújtott pénzét.

Azonban hosszabb távlatokat tekintve sokan, köztük Warran Buffet egy a napokban a CNBC-nek adott interjújában, úgy nyilatkoznak: derűsebb képet kapnánk a térség gazdasági helyzetéről. Egyik oldalról az euró-drachma kereszt képes lenne normalizálni a görög külkereskedelmi mérleget. Az unió inkább politikai oldalon nyerne, világos lenne, hogy aki nem játszik a játékszabályok szerint az kiesik.

Az első gondolat a görög problémával kapcsolatosan igen érdekes, mivel sokáig nem ezt tálalták a sajtóban a probléma forrásaként. A 2011-2012-es euró válságot követően szokszor túlméretezett állami költekezésről, 16. havi nyugdíjakról lehetett hallani. Természetesen ez sem közönbös ok, de ha közelebbről megvizsgáljuk, nem ez az elsődleges.

Ha bármely országban hirtelen 33 százalékkal (16 havi fizetés 12 helyett) megemelnénk a nominális béreket, juttatásokat hosszabb távon az infláció generáláson kívül nem érnénk el sokat. Monetáris unióban azonban nehezebben normalizálódnak az árak a transzparenciójuk miatt. Persze mivel az ilyenkor amúgy fellépő arbitrázsnak földrajzi korlátai is vannak (főleg egy periféria ország szempontjából), sosem lehetne tökéletes áregyenlőséget elérni, még unióban sem. Az igazi probléma azonban az, hogy egyszerűen a görögök nem tudnak annyi joghurtot gyártani, ami megvásárol nekik egy BMW-t, és mivel a deviza kereszt fix, az árak sem tudnak alkalmazkodni az egyenlőtlenséghez.