2014 rázós évnek indult a feltörekvő piacokra nézve. Alig az első FED tapering után a főbb piacok mind estek (indiai, indonéz, török, argentin, brazil, orosz (bár itt az ukrán politikai feszültség is besegített) 6-8 % estek január folyamán); a  feltörekvő piaci devizák leértékelődtek, több helyen a kamatemelés is szükségessé vált a deviza árfolyamok kordában tartásához (Törökország, India, Dél-Afrika). Izgalmas első negyedévet tudhatnak maguk mögött ezek piacok, és a tőkekivonás csupán lassulni látszik, a trend még nem fordult.

                Végső soron anomáliát okozott a piacokon a rengeteg ingyen pénz, amit a FED monetáris lazítási politikája öntött a piacokra, így mondhatjuk, hogy ez az első negyedéves korrekció nem is olyan meglepő. Persze utólag mindenki könnyen okos, ezért a mostani cikkünkben azt vizsgáljuk miért nem szabadott volna bekövetkeznie, és hogy mi hatott ezek a mechanizmusok ellen?


A deviza és gazdaság önszabályozó mechanizmusa



                A következő néhány soron egy rendkívül egyszerű és sokat használt közgazdasági elvet/mechanizmust fogunk bemutatni, mely mint egy önszabályozóként működik a piacok között. Első körben egy igen fontos, ám a nagy tömegek (tömegek = választópolgárok; nem közgazdászok) által nem ismert, nem megértett elvről ejtünk szót. Ez nem más, mint hogy egyes gazdaságok teljesítményét, bármely meglepő ez az egyszerű embernek nem a benne forgó pénz mennyisége, hanem a megtermelt javak mennyisége tart fent. Ha egy évben 10 egységnyi áru készül és 100 forint forog benne, nagyon leegyszerűsítve a szemléltetés kedvéért 10 Ft lesz egy egységnyi áru. Amennyiben a gazdaságba belenyomunk még 100 Ft-ot 10 egységnyi árura 200 Ft jut, 20 Ft lesz egy egység ára; az infláció 100%-ra szökött, mely később a deviza keresztekbe is beárazza magát.

Tegyük fel, hogy X és Y deviza keresztárfolyama kimozdul egyensúlyi szintjéből, X fel illetve Y leértékelődik. Ekkor egy egységnyi X-ért több egységnyi Y devizát kapunk. Mivel az árak nem változnak olyan gyorsasággal, mint a deviza keresztek X gazdaság szereplőjének relatíve olcsóvá válik Y piacon megvenni az adott terméket. Ahhoz, hogy mindezt megtegye el kell adnia X devizát és Y-t kell vásárolnia, mellyel X árfolyamot lefelé, Y felfelé hajtja; vissza az egyensúlyi pozíció felé.

Az elmélet természetesen fordítva is működik. Erős külföldi deviza mellett kevesebbet importálunk, hiszen több egységnyi hazai fizetőeszközt kell adnunk ugyan azon ár kifizetésére devizában; illetve a másik piac számára rendkívül attraktívvá válik a mi piacunk, és újból az egyensúlyi helyzet felé haladunk.

FED Tapering


                A fenti két elvet most egyesítjük, és megnézzük milyen hatással kellett volna lennie a FED monetáris lazításának a piacokra. A FED semmi mást nem csinált monetáris lazítás címén, „csupán” havi 85 milliárd dollárnyi pénzt öntött az Egyesült Államok piacára. Hogy hogyan tette ezt? Kötvényeket és jelzálogleveleket vett a bankoktól és a pénzügyi szektor egyéb szereplőitől. Hogy ez miért pénznyomtatás? Az a különbség a között, hogy én vagy a FED ír egy csekket, hogy az én számlámon kell hogy legyen fedezet. A jegybankok esetében ez egyáltalán nem kritérium. És bumm, kész is a friss, ropogós több milliárdnyi számlapénz.

                Bár a keresletet ez a rengeteg plusz pénz stimulálja, de csak hosszú távon, így rövid távon mindenképp a deviza gyors leértékeléséhez kéne vezetnie. Amennyiben a hazai deviza relatíve gyenge a külföldihez képest, a külföldi eszközök (javak és értékpapírok egyaránt) drágulnak a hazai fogyasztó/befektető szemében így nem vesz azokból. Legalábbis ez lenne az elmélet. Mert gyakorlatban természetesen a rengeteg friss pénz a feltörekvő piaci indexeket is új csúcsokra repítette, az egyensúly nem hogy helyreállt volna, de még nagyobb szakadék képződött a tényleges és ideális helyzet között.

Forrás: finance.yahoo.com 


Miért történt ez meg?

                A mesterségesen alacsonyan tartott USA kamatszintek, illetve minden USA gazdasági érdekeltség közös célja, a gyenge USD, tette ezt lehetővé, ezáltal egy buborékot vagy anomáliát képezve a feltörekvő piacokon, mely semmi másra nem alapult, csak arra a bizalomra, hogy a FED tovább önti a pénzt a piacokra ezzel biztosítva a kellő likviditást az indexek emelkedéséhez. Ahhoz az emelkedéshez, ami mögött nem állt akkora tényleges piaci növekedés, mint ahogy azt az indexek indikálták, bár meg kell hagyni elég nagy löketet adott a piacoknak a plusz likviditás, a reál GDP adatok magukért beszélnek a feltörekvő régiókban.


Természetesen ez a plusz likviditás, itt már részben piaci árazás szintjén a kamatszinteket is elmozdította a reális szintekről (alacsonyabbra, mint az ideális), amely később kiigazításra került a sorozatos alapkamat emelések által Törökországban, Indiában és Dél-Afrikában. Mindenesetre azt kijelenthetjük, hogy a tapering és a buborék fújás addig nem lesz befejezve, amíg a FED nevetségesen alacsony szinten tartja a kamatokat, ami mint a legutóbb megjelent FED jegyzőkönyvből kiderült mégsem a közeljövőben lesz. Úgyhogy öveket becsatolni, még lesz egy rázós utunk.