Hozam Vadász

Mind a fiskális, mind monetáris oldalról volt izgalom a magyar piacon az elmúlt hetekben. Először kezdődött a 2016-os költségvetés kialakításával, ahol az egyjegyű SZJA végül nem valósult meg, a szektorális különadók még évekig velünk maradnak a tervek szerint, illetve az államháztartási hiány körül is voltak fejlemények. A napokban pedig az MNB örvendeztette meg a pénzügyi piac szereplőit a kéthetes jegybanki betét átalakításával.

Azon felül, hogy több belengetett adócsökkentés nem valósult meg, vagy csak részben valósult meg, az államháztartási hiány szabályozásában voltak érdekes változások. Az jövő évi költségvetési hiány ugyanis nem volt összeegyeztethető az alkalmazott, Matolcsy-féle adósságképlettel. A törvénykezés ezt annyival módosította, hogyha a tervezett infláció és GDP növekedés együttesen nem éri el a 3 százalékot, akkor az államháztartási hiánynak legalább 0,1 százalékkal csökkennie kell (azaz ilyen helyzetben kell alkalmazni az adósságképletet).

Ez azért érdekes, mivel ha a fiskális rendszer gazdaság stabilizáló szerepet kívánna betölteni (recesszióban gyorsít, túlfűtött állapotban visszafog), épp ellentétes intézkedéseket kéne hozni. Fellendüléskor leépíteni az adóssághegyet, míg visszafogott növekedés vagy recesszió esetén nem még jobban behúzni a kéziféket, de ösztönözni a gazdaságot.

A másik érdekesség a magyar adórendszerben a kvázi regresszív adózás. A fogalom alatt önmagában azt kell érteni, hogy a magasabb jövedelemmel rendelkezők alacsonyabb adókulccsal adóznak. Bár nálunk ez elméletileg nem áll fenn, a gyakorlatban mást lehet látni. Alapvetően arra a sokat hangoztatott alapelvre gondolok, hogy „Magyarországon nem a jövedelmet, hanem a fogyasztást terhelik igazán adók”.

Míg az SZJA kulcson így is vágtak egy százalékot a tervezetben, úgy a fogyasztási adók, például ÁFA (kivéve a sertéshúsét) maradnak régen megszokott, világbajnok 27 százalékon. Ezt úgy érdemes összevetni a vagyoni helyzettel, hogy egy alacsonyabb jövedelmű háztartás keresetének magasabb hányadát költi el, vagy költi el itthon, mint egy magasabb jövedelemmel bíró társa. Azaz effektíven, jövedelemhez viszonyítva az alacsonyabb jövedelemmel rendelkezők magasabb adóhányaddal rendelkeznek.

Ez ugyancsak a stabilizáció ellentéte (de legalább összhangban van a költségvetési gondolkodással), ha nő az átlag kereslet, csökken az effektív adókulcs; amikor recesszió van, magasabb effektív adókulcsot alkalmaznak az adózókra.

Monetáris oldalon az MNB, tegnapi bejelentésével, az állampapírpiaci hozamok csökkentését célozta meg. A kéthetes betéti állományát aukciós alapokra helyezi át, a hozamot pedig a mindenkori alapkamat (ami ezentúl a 3 hónapos betét hozamát jelöli) és az overnight lábak minimuma között (alapkamat – 100 bp) közé szorítják be. Ezzel jelenleg a hazai bankoktól szeretnének mint egy 4000 milliárd forintot átterelni a kéthetes betétekből, preferáltan állampapírokba.

Ez a hozamok további csökkenését eredményezné, leginkább a rövid oldalon, ami megszűntetheti a magyar papírok carry trade (azaz hozam különbségre játszó) lehetőségét, pláne ha hozzávesszük az újra elinduló globális kötvényhozamok emelkedését. Ez egy forint eladási hullámot indíthat meg, tehát a stabilitás itt sem épp tetten érhető; bár az exportőrök nem feltétlenül szomorkodnak emiatt.

Ugyanakkor egyre inkább úgy tűnik, hogy sem infláció, sem devizák, sem kibocsátási rések, sem más szempontból nem érdeke a jegybanknak a stabilitás, inkább mint a kormány meghosszabbított keze működik, és végtelenítve ösztönöz, akkor is, amikor inkább megfontoltságra lenne szükség.

Az MNB előző kamatvágási ciklusa során, amikor 2012. augusztusa és 2014 júliusa között 7 százalékról 2,1 százalékra vágta vissza a jegybank az irányadó kamatrátát, rendkívül sokszor lehetett hallani, hogy pártoljunk el betéteintől. Az EKB monetáris lazításának hatására az MNB előtt is megnyílt a tér további kamatvágásokhoz, így pénzünkért még kevesebbet kaphatunk, mint eddig.

Az alatt, hogy megnyílt a tér az újabb kamatvágások előtt azt értjük, hogy a az EKB pénznyomtatási programja miatt a befektetők jobban kedvelik a forint befektetéseket az eurós lehetőségekkel szemben, hiszen itt még legalább valamicske kamatot kapnak a nulla eurós kamatkörnyezet mellett. Ez, és a pozitív külkereskedelmi mérleg, erősíti a forint iránti keresletet, ezért is tudott év eleji mélyrepüléséhez képest 300 EUR/HUF jegyzések alá erősödni a hazai fizetőeszköz.

Az erős forint ezzel ellentétben a jegybanknak nem érdeke. Bár konkrét árfolyam cél nincs a jegybanki kommunikáció szerint, a 3 százalékos inflációs célt szeretnék elérni, és jelenleg csupán -0,6 százalékon áll ez a mutató.

Az erős forint egyik oldalról olcsóvá teszi a külföldi termékeket a gazai fogyasztók számára, ami ismét lefelé húzná az inflációs mutatót. Másik oldaról a relatíve olcsó import, illetve drága export a másik oldalon a külkereskedelem eltolódását, a gazdasági teljesítmény visszaesését jelentené, ami úgyszintén a recesszió/defláció párosa felé húzná a gazdaságunkat.

Épp ezért újabb kamatvágási ciklus következhet, amit még mindig 1,5 százeléknál várnak megállni, befektetéseinken újabb bő fél százalékos éves „veszteséget” könyvelhetünk el. Elméletben. A banki betéti kamatokat nagyban befolyásolhatja a bankközi és állampapírpiaci rátákon kívül a hitelek felé irányuló kereslet. Amennyiben hirtelen forrást kellene bevonni, úgy a betéti kamatok is ennek megfelelően emelkednének. Ilyenkor a bankok magunkhoz vonzzák az ügyfelek pénzét, melyből fedezni tudják a növekvő hitelállományt. Azonban a magyar piaci szereplők az elmúlt évek hónapok alatt nettó hitelfelvevőkből, nettó megtakarítókká váltak. A gazdaság tehát dúskál a likviditásban, melyet nem tud hova elhelyezni, így az akciós betétekre sincs sok remény.

Forrás: EKB adatbázis

Nem éri meg kivárni sem. Megtakarításaink esetén egy év halasztással sohasem a sorban legelső, de legutolsó év kamatját veszítjük el. Azon évét, mely hosszú távon és kamatos kamattal számolva messze a legnagyobb hozammal kecsegtet.

"A magyar bankrendszerben jelentős átalakulásra van szükség, mert a pénzügyi válság világosan megmutatta, hogy a bankszektor tulajdonosi szerkezete korántsem semleges a pénzügyi stabilitás és a hitelezés szempontjából. A külföldi tulajdonú leánybankok a válság idején jelentős pénzügyi forrásokat vontak ki az országból, ami erőteljes nyomást gyakorolt a forint stabilitására, ugyanakkor a hazai vállalatok hitelezése szinte leállt. Vagyis egy döntően külföldi tulajdonú bankrendszer nemcsak a válságból történő kilábalást nehezíti, hanem a forráskivonások következtében tovább mélyíti azt"

Az idézet a Nemzetgazdasági Minisztérium MKB vásárlást követő nyilatkozatából származik. (Kiemelés a szerző által). A bankrendszer több szátmilliárdos különadóját részben a külföldi tőkeemelések fizették, amely a most megvásárolt bank esetében 339,72 milliárd forintot jelent a Bayern LB részéről. Ebből az összegből most 85 milliárdot itt is hagytak adósság elengedés formájában.
 

A forint stabilitására nagyobb veszélyt jelentett a Fed lazítás leállítása, és geopolitikai feszültségek mellett kamatot vagdosó jegybank, de úgy tűnik ez senkit nem érdekelt. Itt kiemelnék a Portfolio.hu cikkéből egy rövid részletet.

Bártfai-Mager Andrea, a Monetáris Tanács egyik külső tagja az örömünnep hangulatú sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy szerinte a kamatcsökkentést "jól kell elindítani és jól is kell lezárni" , amiben "volt szerencséjük", de azért "némi tudásnak" is jutott szerep. (kiemelés a szerző által)

"Némi tudásnak", igen, ezt meg lehet erősíteni. A jelenlegi MNB politika négy szóból áll: Aki mer az nyer. Nem csoda, hogy Matolcsy György elnök úr hosszasan taglalta a monetáris tanács tagjainak bátorságát, amikor még Simor András elnöksége alatt emelkedő inflációs várakozások mellett kamatot mertek vágni. Némi tudás, de hatalmas vakmerőség. De hogy nem lett komoly baj inkább a pozitív nemzetközi befektetői hangulatnak, és a nyugati jegybankoknak köszönjük.

 A hitelezés leállítása szintén a bankok számlájára írható. Milliárdos különadók, folyamatosan bedőlő hitelállomány (a recesszió során 20 százalék!) és a devizahitellel küzködő magánszféra kereslet csökkenése mellett valóban a bankoknak kellett volna lenyomni az ügyfél torkán az új hiteleket. Bár lehet, hogy a megteszik most még rosszabb sajtójuk lenne.

    Továbbra is keresi az irányt az EUR/HUF napos chartja. Jelenleg egy zászló háromszögbe szorult be az árfolyam, alulról a 308,5 szint támasztja. Több doji gyertyát is produkált a grafikon a hét elejétől (kicsi test, alul-fölül kanócokkal) ami a piac bizonytalanságát mutatja.

    A technikai inikátorok továbbra is az árfolyam emelkedését vetítik előre, RSI semleges, Slow Stochastic alulvett állapotot indikál, míg az MACD továbbra is enyhe negatív tartományban van, amit a zászló formációnak lehet betudni. Akkor beszélhetünk tényleges zászlóról, ha a trend visszafordul emelkedő irányba.

    A kivárás hátterében a délutáni MNB sajtótájékoztató állhat, érdemes lesz figyelni a közleményekre, valamint az azokat követő piaci reakciókra.

Az árfolyamot amúgy az Euró övezeti inflációs mutató sem tudta jelentősen megmozgatni ez idáig, ugyanis az maradt 0,5 százalékos májusi szintjén, bár a piac 0,1 százalékos emelkedést prognotizált.