Hozam Vadász

               Előző cikkünkben az infláció, vagyis a pénz leértékelődését vizsgáltuk és ennek hatását a fogyasztási döntéseinkre. Mostani írásunkban a kamatlábakat fogjuk vizsgálni, melyek egyszerre vannak hatással a fogyasztásra és az inflációs mutatókra. Valószínűleg már mindenki találkozott az alapkamat fogalmával. Akinek nem világos, hogy mit is takar ez a kifejezés: nem azt a kamatlábat amit mi kapunk megtakarításainkra. A retail banki kamatlábak (hacsak nem marketing célból tartják magasan) általában valamivel az alapkamat alatt találhatóak. Wholesale banki betétek esetén a bank egyéni kondíciókat ad ügyfeleinek. Itt az alapkamat szintén referencia, de nem feltétlen jelenti azt a minimum kamat összeget, amit a bank fizet a nagybetéteseinek. Az alapkamatok leginkább a bankközi hitelezés fontos referencia kamatlábai. A jegybank, illetve más bankok ilyen áron nyújthatnak plusz likviditást a bankközi piacokon. Minden más területen (ügyfél hitelezés, betét elhelyezés, kötvény kamatlábak meghatározása) csak referencia kamatlábként szolgál, és bár a mozgását lekövetik az egyéb hitelviszonyt megtestesítő termékek, ám a pontos összegnél lehetnek kisebb-nagyobb eltérések.

                A mi vizsgálati szempontunk alapján (kamatlábak - fogyasztás vizsgálata) nem indokolt külön venni a befektetési és hitelezési tevékenységből származó gazdasági folyamatokat, ám a könnyebb átláthatóság érdekében mi most mégis megtesszük. Fontos leszögezni, hogy ezen két alfejezetben infláció nélküli gazdaságot vizsgálunk. 

               Magasabb kamatlábak a fogyasztót arra ösztönzik, hogy vásárlását késleltesse, mivel pénze vásárló erejét így növelni tudja az idő előrehaladtával. Azonos hatást érhetünk el vele, mint ha deflálódó valutával állnánk szemben. Ellenben az alacsony kamatlábak az inflációval érnek el azonos hatást. A készpénz tartása rendkívül költségessé válik, ha szembe állítjuk vagyonunk árukba való konvertálásával.

                Hitel kamatlábak vizsgálatánál nem a késleltetett, hanem az előrehozott fogyasztás árát vizsgáljuk meg. Alacsony kamatlábak mellet jelentősen olcsóbban juthatunk az áhított termékhez, szolgáltatáshoz vagy éppen befektetéshez. Befektetés alatt érthetünk ingatlant is, melybe még gyakran magas kamatok mellett is szívesen fektetnek emberek (minden ingatlan egyszerre fogyasztási és befektetési termék is), de akár kötvényt illetve részvényeket is. Utóbbira egyik kézenfekvő példa a befektetési kamatok esése. Második konkrét példának egy aktuális, a Magyar Nemzeti Bank által folyósított "ingyen hitelt" lehetne hozni, melyet a bankok maximum 2,5% kamatlábbal adhatnak tovább. Természetesen ilyen hitelt csak meghatározott célra folyósítanak (beruházás, forgóeszköz finanszírozás, hitel törlesztés). A cég szempontjából kiváló befektetési taktika lehet, hogy a beruházásaira félretett pénzt befekteti a pénz és tőkepiacokon, beruházását pedig felvett hitelből finanszírozza. Így a tervezett projekt finanszírozása is meg van oldva, befektetési oldalról pedig a magasabb hozam fedezi a hitel költségeit,vagy akár plusz pénzt is hozhat.

                A kamatok növekedésével ellentétes mozgások következnek be, ugyanis az előrehozott fogyasztás relatíve drága lesz, így mérlegelhetünk úgy, hogy vásárló erőnk megtartása érdekében inkább késleltetjük vásárlásunkat.

                Mint láthattuk mindkét oldal vizsgálatának esetében az alacsony kamatlábak felpörgetik, míg a magasabbak visszafogják a jelenlegi fogyasztást és erősítik a késleltetettet.

                A fent leírt hatások miatt a központi bankok kamatpolitikája az egyik leghatásosabb fegyver az infláció elleni harcban. Magas infláció mellett a magas kamatok egyensúlyt hozhatnak a fogyasztási kedvben, ugyan így a kamatok drasztikus visszavágása az infláció elleni harcban és a gazdaság felpörgetésében. Utóbbira példa a Japán, Amerikai és Európai központi bankok kamatpolitikája, mely nem egyenlő a monetáris lazítással, de fontos sarokkövét képzi.

                Mint egy korábbi cikkünkben is írtuk(,melyben az infláció követő kötvények viselkedését vizsgáltuk) érdemes minden befektetésnél a reál kamatlábakkal számolni, és azok alapján meghozni megtakarítási vagy épp fogyasztási döntéseinket. Erre kitűnő jelenkori példa a Japán jegybank dilemmája, mely lassan több mint egy évtizede küzd a jen folyamatos deflálódása ellen. A banki alapkamatok gyakorlatilag már nullán állnak, hatalmas mennyiségű pénz nyomtatásába kezdtek (eltolva ezzel a pénz irányába az áru/pénz arányát a gazdaságban, inflációt generálva ezzel), de még mindig csak kezdetleges eredményeket sikerült felmutatniuk. Egyes drasztikusabb gondolkodók felvetették a negatív kamat lehetőségét.

Példa: 2% defláció mellett -1% kamatot kapok a betétemre, így a pénzem vásárló ereje, illetve a reál kamat egy év távlatban számolva:  (1+n) / (1+i) = 1+r, ahol n a nominális kamatláb (- 0,01) i az infláció (-0,02), számításnál figyeljünk, hogy az infláció negatív, mivel defláció van:

0,99/0,98= 1,0102

Pénzünk vásárló ereje tehát valamivel több mint 1%-kal így is növekedett. A kérdés csupán annyi, hogy ilyen helyzetben minek tartsam betétben a pénzem, ha szimplán számlán tartva 2%-kal növelhetem értékét.

                Cikkünk utolsó témája a vagyonosodási hatás. Ez egy olyan pszichológiai jelenség, melynél befektetéseink magasabb hozama esetén gazdagabbnak érezzük magunkat, habár ezek nem realizált eredmények. Pénzügyi stabilitás érzésének hatására hajlamosak vagyunk a fogyasztás felé eltolni jövedelmünk fogyasztás/megtakarítás arányát. Többek között megfigyelhető volt ez 2001 és 2007 között, amikor is az USA ingatlan piaci árainak emelkedésének következtében mindenki olyan mértékű fogyasztásba kezdett, amit csak hitelből tudott finanszírozni. Nem állíthatjuk, hogy egy az egyben ez a pszichológiai jelenség okozta a 2007-2008 pénzügyi krízist, de vitán felül jelentősen hozzájárult a kialakulásához.

                Akik számára új a téma: az infláció a pénz elértéktelenedésének mutatója. Mérésére egy átlagos fogyasztói kosár (amiben a kiló kenyértől egy köbméter gázon át a töltőtollig majdnem minden megtalálható, amit egy átlagos háztartás fogyaszt) áll rendelkezésünkre, melyben megtalálható termékek árának változását mérik súlyozott átlag számításával. Az infláció mérésére használt index szám a fogyasztói ár index (angolul consumer price index (CPI)).

Példa:

A kosarunkban van 1 kW áram és 1 liter víz. Egy átlagos háztartás havi bevételének 40% áramra, 60% vízre költi. Egy év alatt az áram ára 10%, a vízé 5% emelkedik. A bázis év indexe 100, az új évben az áram 40*1,1 illetve a víz 60*1,05 indexre emelkedik, így az új index 107 lett, ami 7% inflációnak felel meg.

                A piaci szereplők várakozásai játsszák a legnagyobb szerepet az árak meghatározásában és a fogyasztás alakulásában. Sokszor tekinthetünk rájuk úgy mint a piac önbeteljesítő jóslataira. De az egyszerű fogyasztó mi alapján határozza meg saját várakozásait? A válasz ugyan az, ami a legtöbb befektetés esetében is: a múltbeli trend folytatódását várja. Sajnos, hogy a piac egésze mit fog várni és mi lesz a fiskális és monetáris politika válasza erre, épp annyira nehéz pontosan megállapítani, mint hogy következő hónapban hogy fog viselkedni egy részvény index. Természetesen tőzsdei és inflációs indexek esetében is van különbség az egyes mutatók volatilitásában, mely megkönnyítheti vagy nehezítheti a jövőbeni becslést.

                Lássuk milyen hatással vannak a várakozások a gazdaságra. Alapvetően két véglet van az inflációs skálán: a defláció, melynél pénzünk reál értéke egyre növekszik és a hiperinfláció, melynél pénzünk napok alatt is akár elveszítheti teljes értékét. Természetesen hiperinflációs jelenséggel normális körülmények között nem találkozunk egy gazdaságban.  Deflációnál az árak egyre alacsonyabbak az idő előrehaladtával, így lassítja a fogyasztást, hiszen minek vásároljon bármit is a fogyasztó ha kis idő múlva még olcsóbban juthat hozzá. Az erős inflációs nyomás épp az ellenkező hatást éri el: a vagyonunk pénzben való tartása rendkívül költségessé válik, így a tudatos fogyasztó igyekszik minél előbb megszabadulni tőle és átkonvertálni a vagyonát egy erősebben értéktartó eszközbe (ez lehet tartós fogyasztási cikkek, ingatlanok vásárlása, vagy esetleg menekülő devizák (USD, CHF, JPY) vagy nemesfémek vásárlása). Ekkor az egyszerű kereslet-kínálat elvén az inflálódó deviza az erős eladói nyomás alatt tovább veszít vásárló erejéből és félő, hogy a magas deviza árak miatt az egész gazdaság összeroppanhat.

                Míg esetleg az inflációs kilengéseket az aktív munkavállók könnyebben átvészelhetik béreik reál értékének igazodásával, addig olyan fogyasztói csoportok, mint a nyugdíjasok, segélyből élők jelentősen veszíthetnek vásárló erejükből, mivel az ő bevételeik nominális értéken fixen vannak tartva (,legalábbis rövidtávon).

                Sokszor az ár változásának hátterében világpiaci termékek árfolyam változásának ára (réz, kőolaj, platina, gabona, stb.) állhat. Általában ezeket a változásokat a termelők igyekeznek lefedezni a szabad piacokon, hiszen az ő számukra is a kiszámíthatóság az egyik legfőbb célpont, de ez nem minden esetben működik tökéletesen. A legérzékenyebb termékek általában az energiahordozók, melyekre a fejlődő országok energiaigénye miatt egyre nagyobb a kereset a világpiacon. Ezen energiahordozók a világ össz GDP-jének még csak 4,9% tették ki 2004-ben, míg 2011 már 6,5%, ami 4,3% éves növekedésnek felel meg. (forrás: The World Bank [data.theworldbank.org])

                Ennél egyszerűbb lokális piacon fellépő kereslet-kínálati hatások is erős hatással lehetnek az egyes devizák vásárlóerejére. Ilyenkor érdemes az gazdaságban lévő javak mennyiségét (ipari termelés [GDP] + import) összevetni a gazdaságban forgó pénz mennyiségével (GNI).

                Mint láttuk az infláció szoros összefüggésben van egy gazdaság teljesítményével és azon belül is a fogyasztás alakulásával. Következő cikkeinkben az inflációt befolyásoló egyik legerősebb tényezőről, a kamatlábakról, a devizák reál árfolyamáról valamint a vagyonosodási hatásról tudhatunk meg többet, illetve, hogy ezek hogyan hatnak egy gazdaság alakulására.

                A most használt modell fellelhető minden közgazdasági alapokat oktató könyvben is. A GDP

Z = C + G + I + NX

                Mivel témánk a belső fogyasztás gazdaság ösztönző hatásának megismerése a többi változót nem, vagy konstansnak számoljuk. Tegyük fel, hogy egy zárt gazdaságban élünk, ahol a befektetések (I) és kormány kiadások (G) konstansak. A fogyasztás első sorban a bevételtől függ, valamint egyéni döntésünktől, hogy bevételeink mekkora részét takarítjuk meg. Az átláthatóság kedvéért vegyük ezt  a hányadot egy konstans számnak és jelöljük C₁-el illetve S₁-el (C₁ + S₁ = 1) . Ekkor C = C₁* Y ,ahol Y az ipari termelésből származó bevételünket jelzi (az egyenlet csak akkor helytálló ha további feltételként elfogadjuk, hogy a cégek az összes profitot kifizetik az alkalmazottaknak/tulajdonosoknak).

Z = C₁ * Y + G + I

Amikor egy gazdaság egyensúlyban van ugyan annyit termel, mint amennyit fogyaszt, ezáltal

Z = Y

Y = C₁ Y + G + I

Y - C₁ Y = G + I

Y * (1 - C₁) = G + I

Y = ( G + I ) / (1 - C₁)

            A matematikai összefüggésből látszik, hogy bevételünknek minél nagyobb hányadát fordítjuk fogyasztási célokra annál magasabb Y, vagyis ipari termelést tudunk elérni.

                Következő cikkeinkben azt fogjuk részletesebben megvizsgálni, hogy mi befolyásolja a C₁illetve S₁ állandókat, hogyan hozzák meg a fogyasztók döntéseiket és milyen hatással van ez egy gazdaság teljesítményére.

                Napjaink egyik legnagyobb, és a világtörténelem örökös problémája a devizahitel. Nem csak a magyar lakosságra gondolok ennél a kijelentésemnél. A magyar államadósság 41% szintén deviza alapú hitel vagy devizában kibocsátott állampapír (www.akk.hu; 2014/01/26). De tekintsünk tovább a mai Magyarországnál térben és időben. Az első világháború országaitól kezdve a mai fejlődő piaci gazdaságokon át mindeki ugyan attól a jelenségtől szenved, melynek neve: a devizahitel. Joggal kérdezhetjük, hogy ha ennyiszer buktak már bele mi lehet az, amiért mégis megéri felvenni?

                Mint a bevezetésben említve volt, egyáltalán nem egy újkeletű jelenséggel állunk szemben. Az első világháború alatt számos nyugati szövetséges ország, gondolok itt elsősorban Franciaországra és az Egyesült Királyságra, hatalmas mennyiségű "áruhitelt" vett fel az USA-tól, amerikai dollárban elszámolva. A háború végével ezek az államok nem tudták visszafizetni adósságukat, mivel az ipari termelés mélypontjára esett, a nemzetközi és kereskedelmi kapcsolatok megbomlottak, az inflációs mutatók pedig szélsőséges értékeket mutattak, mindkét végen. Itt érdemes megjegyezni, hogy míg a belső adósság csökkentésére kitűnő módszer az infláció gerjesztése, úgy devizahitel esetében plusz terhet róhat az adósra. Új gazdasági modell kialakítására volt szükség.

                Ez az új gazdasági mechanizmus két fő alkotóelemből állt. Első lépcsőben számos ország újra bevezette az arany alapú devizát az infláció meggátolása, a kredibilitás helyreállítása és a keresztárfolyamok stabilizálása érdekében. 1926-ra 39 ország vezette be az úgynevezett Breton-Woods-i rendszert. Második lépcsőnk egy új gazdasági körforgás kialakítása. Ebben az időszakban az elsődleges termékek közel 50%-át az alul iparosodott (mára már sok fejlődő országgá avazsált) országok állították elő, melynek jelentős részét olyan iparosodott országokba exportálták, mint az Egyesült Államok. A képlet úgy nézett ki, hogy az európai államok ezen országokba exportáltak elsősorban ipari termékeket, dollárért cserébe. Az egész körforgás az amerikai dollár milliárdok cirkulálásán alapult, melynek a 1929 világ válság következménye és lezáró aspektusa is volt.

                Miért vesznek/vettek fel napjainkban deviza alapú hitelt a magán és állami szektorok? Nos az állami szféránál lehet magyarázat a már meglévő külső hitelek törlesztése, új forrásbevonások, vagy a háztartásokhoz hasonlóan az alacsonyabb kamatok a vonzóak. Ha meglévő hiteleinknél az árfolyamok kedvezőtlenül alakultak olcsóbb megoldás lehet újabb devizahitelt felvenni, mint saját valutánkat beváltani a törlesztéshez. Az új források bevonása szintén szerepet játszik, amikor egész egyszerűen a saját piacunk már szinte illikviddé vált és nem tudunk már több hitelt felvenni róla. Az alacsonyabb kamatok mindkét felvevőnél döntő fontosságú lehet. A válság előtti időkben elsősorban ez a tényező játszott szerepet a háztartások eladósodásánál. Devizában maga a bank is olcsóbban jutott forrásokhoz a bankközi piacokról így saját marzsával növelve még mindig olcsóbban tudta eladni azt. Sajnos arról sokan megfeledkeztek, hogy az árfolyam ingadozásaival adósságuk értéke is nőhet vagy esetleg csökkenhet. (A válság előtt másik rendkívül népszerű termék volt a multicurrency hitel, melynél kettő esetleg több deviza között tudtuk napi szinten átváltani adósságunkat. A hitelezés ezen formája 2008 után gyakorlatilag megszűnt, és ezeket a hiteleket befagyasztották egy bizonyos (általában az aktuális) devizába, sokszor komoly veszteségeket okozva ezzel a hitelfelvevőnek hosszútávon.)

                Példánkban 1 000 eurot fogunk felenni, 250 EUR/HUF árfolyamnál, 5% kamattal, egy éves futamidőre. Itt máris érdemes megjegyeznünk, hogy bankunk vagy más hitelintézetünk kettős tevékenységet folytat, és csakúgy, mint a deviza vételnél/eladásnál itt is külön marzsot számít fel euronk beváltásakor. Az elv ugyan az, csak a megnevezések mások: folyósítási és törlesztési árfolyamok. Tegyük fel, hogy ez a marzs 5-5 forint. Ekkor 1 000 euronkat 245 árfolyamon váltja be bankunk, ám nekünk 255 árfolyamon kell törlesztenünk azt. Máris a kamatokat figyelmen kívül hagyva 245 000 forintért cserébe 255 000 kell visszafizetnünk, kamatokkal kiegészítve 267 750 HUF a teljes tartozásunk (1 000*1,05*255).

               

                Ha ezeken felül évközben a középárfolyam is a 300 szintre emelkedik (305 törlesztési árfolyam) adósságunk máris 320 250 forintra duzzadt, ami az induló tőkénk tekintetében ~30,7% kamatnak felel meg (320 250/245 000 = 1,307142857).

                Ezek a különbségek épp úgy hatással vannak az államok adósságszerkezetére, mint a háztartások és vállalatok esetében, hiszen a kétoldalú árjegyzés egyaránt működik a nemzetközi piacokon (kevésbé standarizált keretek között).

Mint bemutattuk, rengeteg hátránya és előnye is lehet a devizahiteleknek, mely eszközök mind a mai napig sikerrel megőrizték létjogosultságokat a pénz és tőkepiacokon. A helyes biztpsítéki és kockázati politikával mai nap is rengeteg potencia rejlik ezekben az eszközökben. Aki esetleg többet szeretne megtudni a devizahitelek működésének részleteiről keresse fel az alábbi linken a PSZÁF (MNB) által közzétett fogyasztóvédelmi tájékoztatót.

http://felugyelet.mnb.hu/data/cms422907/Devizahitelek.pdf

                Mint sokan tudják az első értékpapírok egy "ígéretet" testesítettek meg, egy ígéretet, hogy a kibocsátó bank annak bemutatása esetén bizonyos mennyiségű aranyra váltja be azt. Az ilyen rendszereket úgynevezett rögzített vagy fix rendszereknek nevezünk. Természetesen még a kezdetekben is léteztek tőzsdei manipulációk a "rögzített "árfolyamok ellenére, aki szeretne jobban elmerülni a témában keressen rá John Law nevére, aki a világ első ismert monetáris lazítását hajtotta végre Franciaországban az XVIII. század első felében.

                A legutolsó ilyen rendszert, amely 1946 és 1970 között volt hatályban Bretton-Woods-i rendszer néven az USA-ban, 1971 a lebegő árfolyamos rendszer váltotta fel. Itt a pénz mögött álló gazdasági teljesítmény az elsődleges meghatározó szempont, csak úgy mint egy részvény és a mögöttes cég teljesítményének viszonyában. Természetesen azért nem lehet teljes párhuzamot vonnunk a két jelenség között.

                A devizapárokkal való kereskedésnek számos előnye van. Rengeteg devizakereszt áll rendelkezésünkre, így mindenki megtalálhatja a neki legmegfelelőbb kockázatú eszközt, a nemzetközi forex piacok az Ausztrál hétfői nyitástól a péntek délutáni Hawaii zárásig nyitva állnak, így 168 órás hetünkből majd 120 órán keresztül zavartalanul kereskedhetünk.

                Devizapárokkal való kereskedésnél mindig az egyik deviza mozgására tehetünk a másikkal szemben, ezáltal (nem a klasszikus módon) akár short ügyletet is nyithatunk kedvenc devizakeresztünkkel. A párok árfolyamárát egyszerű osztásos művelettel határozzuk meg, pl. FX = GBP/USD. Vizuálisabb olvasóink kedvéért: mindig az deviza erősödik amelyik "irányába a grafikon tart" (pl. lefelé - USD; felfelé GBP: ha a dollár erősödik a nevezőben egyre nagyobb szám van, ergo FX egyre kisebb és fordítva).

                A globális piacokon rengeteg olyan termék mozog, melynek árát nem az általunk birtokolt devizákban jegyzik. Ha ezekből is szeretnénk vásárolni deviza váltásra kényszerülünk. Ha ki akarjuk védeni az ekkor fellépő árfolyam kockázatot köthetünk egy határidős vagy opciós ügyletet bankunknál, mellyel egy jövőbeni időpontra fix árat kötünk.

                A válasz a kérdésünkre összetett. Egyrészt természetesen a jelenlegi árfolyamokat veszik alapul, másrészt a devizák piacainak kamatkülönbözete is szerepet játszik. Utóbbi állításunk megvizsgálásához vegyünk konkrét példát, amelyben nem vesszük figyelembe az kamatkülönbözeteket.

Az EUR/HUF árfolyam jelenleg a 300 szinten áll, EKB (Európai Központi bank) alapkamat 0,25%, MNB alapkamat 2,85%. Ha nem vagyunk megelégedve az Euroban tartott megtakarításunk hozamaival átválthatnánk forintra, kötünk egy határidős ügyletet 300 árfolyamon. Megkapjuk egy év múlva a 2,85% pénzünkre, visszaváltjuk eurora. Természetesen minimális veszteségünk ekkor is van az ügyleten, hiszen a határidős és opciós tranzakciókért a bank jutalékot számít fel.

Nos ezt a kamatkülönbözetet felszámítják a határidős piacokon. Így előző példánkat kiigazítva euronkat 2,6% drágábban kapjuk csak vissza (0,25%-2,85% = -2,6%). Ekkor ha 100 eurobol indultunk ki, átváltottuk 30 000 forintra, melyre megkaptuk a 2,85% kamatot (adóktól most tekintsünk el), majd 300*1,026=307.8 EUR/HUF árfolyamon vásárolhatjuk vissza euronkat.

100*1,025=100*300*1,0285/307,8

Ez a különbözet természetesen kétirányú, így ha forintból indultunk volna 2,6% olcsóbban adhattuk volna el euronkat az ügylet befejeztével

                Olykor nem mi magunk végezzünk pénzünk átváltását, ha befektetésekről van szó. Előző cikkünkben említett befektetési alapok is végeznek devizaügyleteket, például ha forintban denominált alap jegyeiből vásárolunk, ami később az amerikai tőzsdének vásárol részvényeket. Ekkor az alap teljesítményét nagy mértékben befolyásolja a befektetési idő alatti USD/HUF devizapár mozgása, mely hozhat plusz hozamot, vagy teljesen fel is emésztheti azt. Mit tehet ilyenkor az óvatos befektető?

                Ezen kockázatok hárítására a legegyszerűbb mód egy ellenirányú ügylet kötése. Példánknál maradva ha ebbe a befektetési alapba rakjuk pénzünket akkor e befizetéssel egyidejűleg vegyünk forintot (USD/HUF devizapár eladása/short). Vizsgáljuk meg ezt a példánkat is számokkal.

USD/HUF=220, 22 000 Forintot fizetünk be az alapba, majd újabb 22 000 forintot adunk el a devizapiacon. Ha a dollár gyengül és a USD/HUF árfolyam egészen 210 esik vissza akkor befektetési jegyünket (22000/220)*210=21000 forintért tudjuk visszaváltani, míg short ügyletünknél eladtunk 100 dollárt 220 árfolyamon, majd visszavásároltuk 210 árfolyamon így 100*10 vagyis 1 000 forintot kerestünk az ügyleten, mely kompenzál minket 1 000 forintos veszteségünkért.

Ha a dollár erősödne 230=USD/HUF  árfolyamra 23 000 forintot kapnánk vissza (22000/220*230) míg a 220=USD/HUF eladott 100 dollárunkat szintén magasabb áron vásárolhatnánk vissza, tehát dolláronként 10 forintot vesztettünk, ami megint kiegyenlíti a másik ügyletünket.

         Mint bemutattuk a devizákat rendkívül széles körben lehet használni a direkt befektetésektől, a mindennapi spekuláción vagy day-trade-en át egészen a fedezeti ügyletekig. A körültekintő befektető nem engedheti meg magának, hogy ezen eszközök hiányozzanak "fegyvertárából".