Hozam Vadász

Legutolsó kötvényekkel foglalkozó cikkünkben (a cikket itt találja) részletesebben foglalkoztunk a közgazdasági jelenérték számítással. Most a vállalti pénzügyek szintjén folytatjuk vizsgálódásunk ezen a vonalon. A jelenérték számítás leggyakrabban a faktoring ügyletek esetén bukkan fel a vállalti vagy wholesale ügyleteknél.

                A faktoring nem más, mint mikor a bank az ügyféltől megveszi egy harmadik fél tartozását. Például "A" cég eladott 100 egységnyi árut "B" cégnek 10 000 Ft/db áron, tehát "B" cég tartozik "A" cégnek 1 000 000 Ft-al, melyet egy előre meghatározott jövőbeli időpontban kell kifizetnie. "A" cég tehát birtokol egy 1 000 000 Ft-os tartozást, melyet faktoring ügylet keretében el tud adni "A" banknak. A kérdés már csupán annyi, hogy mennyiért?

                Itt jelenik meg a jelenérték számítás a folyamatban. Tudjuk, hogy a követelés egy jövőbeli időpontban mennyit fog érni, a hátralévő futamidőt, illetve az aktuális kamatszintekkel is tisztában vagyunk. Mondjuk, hogy a fizetés 90 nap (1/4 év) múlva esedékes, az aktuális kamatok pedig 5% éves szint körül mozognak. Ekkor a jelenérték 1 000 000 / (1 + 0,05 * 0,25) = 1 000 000 / 1,0125 = 987 654 Ft. Természetesen ez csak egy egyszerű számítás a mechanizmus szemléltetésére, valóságban a bank a kamatok ingadozását is figyelembe veszi (emelkedő kamatszintek mellett se fizessen rá az ügyletre), az adós fizetőképességét is belekalkulálja, illetve a bank is kapitalista elveken működik, ergo szeretne keresni is az ügyleten, így általában plusz marzsot is ráterhel a faktoring vevőjére.

                Lehetséges, hogy a cég, akinek tartoznak, új beruházásba akar kezdeni, így szükségessé vált kintlévőségeinek behajtása. Ilyenkor egyrészről kötheti a szerződés, vagy az adott szó (verbális szerződés); vagy egyszerűen csak nem akarja felborítani a kialakított jó viszonyt vevőjével. A "hitelezés" feladatát ekkor átadja a banknak faktoring formájában (hiszen a késleltetett fizetés eleve a két cég közötti áruhitel fogalmát merítette ki).

                Másik ok lehet, hogy további kereskedelmi ügylet bonyolításához van szüksége a pénzre ( készletek feltöltése, új áru vásárlása); ám forgóeszköz hitelre nem jogosult gyenge pénzügyi helyzete miatt. Ezen esetekben lehet a leginkább kihasználni a faktoring nyújtotta lehetőséget. Egyik oldalról faktoring esetében nem a hitelező, hanem az adós cég pénzügyi helyzetét mérlegeli a bank (fenti példában "B" cég), így ha hitelező cégünk nem is juthat hitelhez, faktoring ügyleten keresztül megkaphatja a szükséges működő tőkét tevékenysége folytatásához. Ez természetesen hátrány is lehet, hiszen gyenge pénzügyi partner esetén nem fogom tudni faktorálni annak tartozását. Második előnye ezen helyzetnek a faktorálás utáni erősebb pénzügyi helyzet, mely akár alkalmassá teheti a céget hitel felvételére is. Ezt az első példával egybe fűzve (új beruházás teszi szükségessé az adósságok behajtását) láthatjuk, hogy nagyobb beruházások esetén ez rendkívül előnyös lehet egy faktoring ügylet, mivel az önrészt és a felhasználható tőkét is növelni tudtam (önrész + elérhetővé vált hitel)

                A piacinál magasabb kamatok számításával a bank "megrövidít" minket néhány százalékkal, így minden esetben kevesebb pénzt kapunk vissza, mint az adósság lejáratig való tartása esetén kaptunk volna. Még az összeg elhelyezése (befektetése) esetén sem garantált az eredeti összeg elnyerése, hiszen "biztos" kamatok mellett csak a piaci szinteket érhetjük el, azon felül pedig már plusz kockázatokat kell vállalnunk, tehát akár kevesebbel is távozhatunk, mint kezdtük. Ezt az összeget fel lehet fogni, mint a faktoring szolgáltatás díja.

         Tegnapi napon az MNB monetáris tanácsa 15 bázisponttal 2,7 %-ra csökkentette az irányadó kamatlábat. Ezzel (mint ahogy már hónapok óta sorozatosan) rekord alacsony szintre került a magyar alapkamat. A forint természetesen heves eséssel reagált hiszen a piacokon 5-10 bázispontos esés volt az elemzői konszenzus, ezáltal a piaci várakozás is és e szerint árazták be a fizetőeszközt. Miért volt, van a kamatvágásokra szükség, és hová vezethet a folyamat? Mostani elemzésünkben ezekre a kérdésekre fogunk koncentrálni.

                Az elsődleges cél a válság okozta keresleti sokk hatás leküzdése a fogyasztás élénkítésével. Makroökonómiai szempontokat vizsgálva a válság, illetve a hitel válság a fogyasztás csökkentésére és a megtakarítások növelésére, adósságok ledolgozására késztette a magánszférát. A kereslet csökkenése a potenciális (hosszú távú) kínálati görbe bal oldalára lendítette a gazdaságot (B egyensúlyi pont) , jelentős kibocsátási rést nyitva ezzel. Ekkor két választása van a monetáris és fiskális döntéshozóknak. Egymástól eltérő eszközökkel megpróbálják eredeti szintjére emelni a fogyasztást, ezáltal a keresleti görbét (A egyensúlyi pont) (fiskális: Állami beruházások; Monetáris: alacsony kamatlábak, likviditás többlet nyújtása), vagy a hagyni a piac önszabályozó funkcióját életbe lépni és hagyni, hogy az új (C) egyensúlyi pontba süllyedjen a gazdaság.

                Jelenleg Magyarországon mindkét politika a kereslet élénkítését próbálja elősegíteni (ha olykor nem is tudatosan), ám ez olykor komoly összeférhetetlenséget okoz a monetáris és fiskális érdekeltségek között. Az alacsony kamatlábakkal a Nemzeti Bank a forintot is gyengíti a nemzetközi piacokon, ami bár a külkereskedelmi mérlegre pozitív hatást gyakorolhat, még abban a tekintetben is, hogy az import termékek drágulása az inflációs rátát és várakozásokat is felfelé mozdíthatja el, ezáltal közvetve ösztönözve a fogyasztást. Hátulütője a dolognak a sokat emlegetett deviza hitel és annak törlesztése. Ha a jegybank komolyan gondolja a 320-as EUR/HUF szintet az a magyar államadósságot nem kevesebb, mint 1,312 % emelné (41% deviza adósság; ~3,2% árfolyam gyengülés a 310 szinthez viszonyítva!!), ami nem kis plusz terhet róhat a kormányra. A kamat vágásával továbbá olcsóbban juthatunk hitelhez (bár ez leginkább csak a cégekre vonatkozik a NHP miatt) az egyik oldalról, megtakarításainkért pedig egyre alacsonyabb reál kamatot fizetnek, így az elhalasztott fogyasztás egyre kevésbé vonzó.

                Bár egyenlőre az államadósság mértéke stagnál (köszönhetően többek között a vártnál magasabb gazdasági növekedésnek), hosszabb távú gyenge forint esetén még emelkedést is produkálhat, ami az állampapír hozamok emelkedéséhez, így adósság spirálhoz vezethet. Másik oldaról ha normalizálódna a forint árfolyama a másik végletbe taszíthatja az államadósságot: egyre alacsonyabb kamatok túlköltekezésbe torkollhatnak, majd az így emelkedő ráta és hozamok miatt kerülhet bajba a költségvetés és a gazdaság (ahogy az történt Görögországban az euró válság előtt).

                A privát szféra sincs sokkal jobb helyzetben. A cégek és magánemberek egyaránt beszorultak a devizahiteleik magas költségei és a kecsegtető alacsony forint kamatlábak közé. Természetesen sem a köz sem a magánszféra nincs kárhozatra ítélve amíg képes egyensúlyozni a két véglet között, és megtalálni az optimális megoldást a kamatok és árfolyamok tengerében. Véleményem szerint a monetáris politikának jelen helyzetben és jelen mutatókat figyelembe véve sokkal inkább a szint stabilitását, mintsem a további monetáris lazítást kéne kommunikálnia, hiszen utóbbival a két véglet közötti mozgásteret igencsak leszűkíti, növelve ezzel a hitel válság lehetőségét.


További tartalomért keressen minket Facebookon!

                Napjaink egyik legnagyobb, és a világtörténelem örökös problémája a devizahitel. Nem csak a magyar lakosságra gondolok ennél a kijelentésemnél. A magyar államadósság 41% szintén deviza alapú hitel vagy devizában kibocsátott állampapír (www.akk.hu; 2014/01/26). De tekintsünk tovább a mai Magyarországnál térben és időben. Az első világháború országaitól kezdve a mai fejlődő piaci gazdaságokon át mindeki ugyan attól a jelenségtől szenved, melynek neve: a devizahitel. Joggal kérdezhetjük, hogy ha ennyiszer buktak már bele mi lehet az, amiért mégis megéri felvenni?

                Mint a bevezetésben említve volt, egyáltalán nem egy újkeletű jelenséggel állunk szemben. Az első világháború alatt számos nyugati szövetséges ország, gondolok itt elsősorban Franciaországra és az Egyesült Királyságra, hatalmas mennyiségű "áruhitelt" vett fel az USA-tól, amerikai dollárban elszámolva. A háború végével ezek az államok nem tudták visszafizetni adósságukat, mivel az ipari termelés mélypontjára esett, a nemzetközi és kereskedelmi kapcsolatok megbomlottak, az inflációs mutatók pedig szélsőséges értékeket mutattak, mindkét végen. Itt érdemes megjegyezni, hogy míg a belső adósság csökkentésére kitűnő módszer az infláció gerjesztése, úgy devizahitel esetében plusz terhet róhat az adósra. Új gazdasági modell kialakítására volt szükség.

                Ez az új gazdasági mechanizmus két fő alkotóelemből állt. Első lépcsőben számos ország újra bevezette az arany alapú devizát az infláció meggátolása, a kredibilitás helyreállítása és a keresztárfolyamok stabilizálása érdekében. 1926-ra 39 ország vezette be az úgynevezett Breton-Woods-i rendszert. Második lépcsőnk egy új gazdasági körforgás kialakítása. Ebben az időszakban az elsődleges termékek közel 50%-át az alul iparosodott (mára már sok fejlődő országgá avazsált) országok állították elő, melynek jelentős részét olyan iparosodott országokba exportálták, mint az Egyesült Államok. A képlet úgy nézett ki, hogy az európai államok ezen országokba exportáltak elsősorban ipari termékeket, dollárért cserébe. Az egész körforgás az amerikai dollár milliárdok cirkulálásán alapult, melynek a 1929 világ válság következménye és lezáró aspektusa is volt.

                Miért vesznek/vettek fel napjainkban deviza alapú hitelt a magán és állami szektorok? Nos az állami szféránál lehet magyarázat a már meglévő külső hitelek törlesztése, új forrásbevonások, vagy a háztartásokhoz hasonlóan az alacsonyabb kamatok a vonzóak. Ha meglévő hiteleinknél az árfolyamok kedvezőtlenül alakultak olcsóbb megoldás lehet újabb devizahitelt felvenni, mint saját valutánkat beváltani a törlesztéshez. Az új források bevonása szintén szerepet játszik, amikor egész egyszerűen a saját piacunk már szinte illikviddé vált és nem tudunk már több hitelt felvenni róla. Az alacsonyabb kamatok mindkét felvevőnél döntő fontosságú lehet. A válság előtti időkben elsősorban ez a tényező játszott szerepet a háztartások eladósodásánál. Devizában maga a bank is olcsóbban jutott forrásokhoz a bankközi piacokról így saját marzsával növelve még mindig olcsóbban tudta eladni azt. Sajnos arról sokan megfeledkeztek, hogy az árfolyam ingadozásaival adósságuk értéke is nőhet vagy esetleg csökkenhet. (A válság előtt másik rendkívül népszerű termék volt a multicurrency hitel, melynél kettő esetleg több deviza között tudtuk napi szinten átváltani adósságunkat. A hitelezés ezen formája 2008 után gyakorlatilag megszűnt, és ezeket a hiteleket befagyasztották egy bizonyos (általában az aktuális) devizába, sokszor komoly veszteségeket okozva ezzel a hitelfelvevőnek hosszútávon.)

                Példánkban 1 000 eurot fogunk felenni, 250 EUR/HUF árfolyamnál, 5% kamattal, egy éves futamidőre. Itt máris érdemes megjegyeznünk, hogy bankunk vagy más hitelintézetünk kettős tevékenységet folytat, és csakúgy, mint a deviza vételnél/eladásnál itt is külön marzsot számít fel euronk beváltásakor. Az elv ugyan az, csak a megnevezések mások: folyósítási és törlesztési árfolyamok. Tegyük fel, hogy ez a marzs 5-5 forint. Ekkor 1 000 euronkat 245 árfolyamon váltja be bankunk, ám nekünk 255 árfolyamon kell törlesztenünk azt. Máris a kamatokat figyelmen kívül hagyva 245 000 forintért cserébe 255 000 kell visszafizetnünk, kamatokkal kiegészítve 267 750 HUF a teljes tartozásunk (1 000*1,05*255).

               

                Ha ezeken felül évközben a középárfolyam is a 300 szintre emelkedik (305 törlesztési árfolyam) adósságunk máris 320 250 forintra duzzadt, ami az induló tőkénk tekintetében ~30,7% kamatnak felel meg (320 250/245 000 = 1,307142857).

                Ezek a különbségek épp úgy hatással vannak az államok adósságszerkezetére, mint a háztartások és vállalatok esetében, hiszen a kétoldalú árjegyzés egyaránt működik a nemzetközi piacokon (kevésbé standarizált keretek között).

Mint bemutattuk, rengeteg hátránya és előnye is lehet a devizahiteleknek, mely eszközök mind a mai napig sikerrel megőrizték létjogosultságokat a pénz és tőkepiacokon. A helyes biztpsítéki és kockázati politikával mai nap is rengeteg potencia rejlik ezekben az eszközökben. Aki esetleg többet szeretne megtudni a devizahitelek működésének részleteiről keresse fel az alábbi linken a PSZÁF (MNB) által közzétett fogyasztóvédelmi tájékoztatót.

http://felugyelet.mnb.hu/data/cms422907/Devizahitelek.pdf