Az idő szűkössége miatt egyre jobban felgyorsulnak a Görögország körüli események, így a kielemezni való információkat, bejelentéseket csak úgy öntik a piaci szereplőkre. A legújabb görög terv szerint egyszeri hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokra, angolszász elnevezéssel IOU-kra cserélné le a görög kormány a hitelezői felé fenn álló tartozását. A terv szinte precedens nélküli, így eléggé felkavarta az amúgy sem épp álló vizet a közgazdászok körében.

Amennyiben jobban megvizsgáljuk a dolgot mégsem egy unorthodox és teljesen elrugaszkodott ötletről van szó. Az első modern pénzek ugyan ilyen alapokon nyugodtak, érdemes közelebbről megvizsgálni egy angol bankót, melyen a mai napon olvasható a „promise the pay the bearer X pound at our head office” felirat. (magyarul: ~ igérvény X font kifizetésére a bankó birtokosának részére). Természetesen ma már 5 fontért nem kapunk öt súly mértékegységnyi fontot a Bank of England egyetlen fiókjában sem, de jó látni hogy honnan indult a papírpénz története. Szimpla ígérvények, melyek a papírdarab hordozója felé fennálló tartozást, avagy hitelt bizonyították.

A nemesfém alapú pénzeknél azonban még jóval biztosabb lehetett az bankó elfogadója, hogy beváltás esetén megfelelő ellenértékhez jut. Az arany alapú rendszer eltörlése, valamint a lebegő árfolyamos pénzrendszer bevezetése után már mást állítottak a devizák mögé. Manapság sokkal inkább a gazdasági teljesítmény, hitelképesség, kamatszintek, és ezekhez kötvető kereslet/kínálat határozza meg a különböző devizák értékét.

A görög kormány így saját hitelképességét állítaná a papírok mögé, melyek ezek után mint ’diszkont kincstárjegyek’ forognának, illetve kamatoznának. Ezzel az egyetlen baj, hogy hitelképességük rohamosan romlik (bár ezzel az intézkedéssel talán nyernének némi mozgásteret az adósság átstruktúrálásában), így az ’új pénz’ rohamos leértékelődésen menne keresztül.

A tervek szerint az ígérvények mint egy lejárat nélküli hitelviszonyt testesítenének meg( épp mint a Bretton-Woods-i rendszer devizái), így alkalmasak lennének fizetőeszköznek. Azonban csak úgy, mint hajdanán a mosolygós korszak végét a ’bankroham’ jelentené, amitől végérvényesen csődbe menne Görögország.

A gyors leértékelődés sem annyira rossz, mint előszörre hangzik. Persze a hiperinfláció szónak már a hallatától is feláll a kögazdászok hátán a szőr, itt mégsem a klasszikus eset volna mérvadó. Az IOU ígérvények  kibocsátása nem jelentené az euró kivezetését a gazdaságból, így sokkal inkább a Grasham törvény lenne a megfelelő precedens. E szerint a rossz pénz kiszorítja a jót. Míg a gazdasági szereplők inkább a rohamosan leérétkelődő pénztől szabadulnának, addig a stabilabb devizában denominált megtakarításokat preferálnák.

Több hitel felvételével, és IOU kibocsátással még a pénznyomtatást is meg tudná valósítani a görög kormány, ami rövid távon tovább fűthetné a keresletet a görög gazdaságban. Az egyetlen kissé sem elhanyagolható nyitott kérdés azonban, hogy első körben ki venné meg a németektől a papírokat, illetve mihez kezd akinél a dal végén maradtak az értéktelen fecnik.