Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Az olajozott tőzsde - a QE hátulütője

     A monetáris lazítási korszak végénél járunk. A Fed októberben befejezi a pénznyomtatást, ám Janet Yellen keddi meghallgatásán arra utalt, hogy a magas jegybank eszközállomány és az alacsony kamatok még velünk maradnak. A piaci konszenzus 2015 júniusra rakja az első Fed kamatemelést, azonban akadnak olyan elemzői vélemények is, melyek szerint már 2015 első negyedévében emelhet az irányadó rátán az amerikai jegybank. A Bank of England kamatemelésére már idén ősszel számítani lehet az elemzők szerint, hiszen az emelkedő bérek és ingatlanpiaci árak indokolttá teszik azt.

     Így a végén érdemes összegezni mit is értünk el a mérhetetlen pénznyomtatással. Az inflációs ráták nem vagy alig emelkedtek, azonban nem csúszott egyik gazdaság sem a veszélyes deflációs sávba, így ez már sikernek tekinthető. Ugyanakkor az is bebizonyosodott, hogy a piac várakozásai fontosabbak, mint a közgazdasági fundamentumok, és hogy ezeket a várakozásokat iszonyatos erőfeszítések árán lehet csak megváltoztatni. A gazdasági növekedés is akadozott az időszakon belül, így igazán a termelésre sem csapódott le a többlet likviditás. Akkor hova tűnt ez a mérhetetlen pénz?

USA GDP növekedés év/év, % (fekete, bal tengely), UK GDP növekedés év/év, % (kék, jobb tengely)
forrás: tradingeconomics.com

     A plusz likviditás természetesen nem vált köddé, a tőzsdéket olajozta. Ezzel az legfőbb gond, hogy a reálgazdasághoz így kevés jut el, így nem nő a termelés, nem nőnek a bérek, sem az infláció; nem indul meg a fogyasztás. Azzal ugyan lehetne vitatkozni, hogy a befektetések hatására nő a vagyonhatás, ami aztán ösztönözhetné a gazdaságot, de ez sem lenne igaz. A pénz nagy része a pénzügyi szektor fehérgalléros dolgozóihoz került, akik amúgy is fogyasztottak.

    Hogy miért oda került? Nos a Fed a bankoktól megvett államkötvények ellenértékével teremt új pénzt (csak úgy, mint minden modern jegybank) így a plusz likviditás egyből a bankok kezébe kerül.
0 Tovább

USA kilátások és a fordított jelzálog

A napokban több kedvező adat is napvilágot látott az Egyesült Államok gazdasági kilátásait illetően. Az első negyedéves gyenge adatot már szinte minden egyes piaci szereplő elkönyvelte, mint az időjárás nem kívánatos mellékhatását. Az infláció és munkanélküliség megfelelően alakul, a FED folytatta eszközvásárlásainak ütemét újabb 10 milliárddal, így a havi ütem 35 milliárd friss ropogós dollárra zsugorodott. A kamatok emelését is csak 2015-re várja a piaci konszenzus. Továbbá érdekes hír lehet, hogy a FED nem tervezi eszközeinek leépítését rövidtávon, csak a bővülést lassítja, mely szünteti meg teljesen (tapering). Ez még jó ideig alacsonyan tarthatja a kötvények kamatszintjeit, valamint a várt hosszútávú növekedést is lefelé módosította a monetáris tanács legutóbbi ülésén, így a hosszútávú piaci kamatvárakozás is csak 1,125 %-on áll (alapkamatot vizsgálva, NEM kötvényeket).

                Az alacsony hozamszintek még jó ideig kedvezhetnek a hitelek felvevőinek. Mostani cikkünkben azt fogjuk megvizsgálni milyen hatással van ez a fordított jelzálog hitelekre (reverse mortgage). A jelenség maga igen ötletes, kezes, ám nálunk alig ismert és/vagy használt termék. Alapvetően meglepetés nincs benne, a neve pontosan fedi a jelentést: az ingatlanomat a bank megveszi részletfizetésre, ami nekem egy biztos havi megélhetési bázist biztosít, miközben még utcára sem kerülök. Személyesen szeretem egy Jancsi és Juliskás mézeskalács házhoz hasonlítani a jelenséget: minden nap török magamnak belőle egy falatot a napi betevőért.

                De jelzálog esetén mi nem a banktól vesszük meg, mondhatnánk. Szerződéseket tekintve, jogilag valóban nem, de ha jobban belegondolunk a bank pénzén veszünk egy lakást, amit ha nem fizetünk ki neki (törlesztve) akkor azt ő meg is tartja. Technikailag a baktól vesszük. Jelen helyzetben épp az ellenkezőjéről van szó. Elsősorban a termék az USA-ban terjedt el, a nyugdíjasok, akik életük során saját ingatlanjukba invesztáltak így ki tudják nyerni azt belőle költözés és egyéb nehézségek nélkül. Hol keres a bank? Természetesen, mint mindent, ezt is marzsolja bankunk, köznyelven szeret olcsón venni és drágán eladni, épp ahogy mindenki. Ingatlanunk várt piaci értékének ezáltal csak töredékét kapjuk meg. Itt jön a képbe a kamatszint és az ingatlanpiac prosperitásának kérdése.

                Egyik oldalról ha az ingatlan piac jól megy a várt érték valószínűsíthetően magasabb lesz, így a mi x százalékunk is többet fog hozni a konyhára. Másik oldalról, mint minden határidős vagy ahhoz hasonló befektetésnél diszkont árat számol bankunk a jelenérték meghatározásánál. A kamatszintek mint egy lehetőség költségként jelentkeznek, melyet remél visszanyerni a bank az ügyleten. Minél magasabb a kamatszint annál magasabb a visszanyerendő lehetőség költség, annál alacsonyabb a mi X-ünk. A módszer egyéb iránt hasonló az ingatlan értékének, mint fedezeti eszköz, kiszámításánál.


                Láthatjuk, hogy a jelenlegi ingatlanpiaci növekedési lassulás negatívan, illetve a tartósan alacsony kamatpálya pozitívan hathat a jelzálog, de főleg a fordított jelzálog ügyletekre.
0 Tovább

Mi romlott el az USA-ban? – avagy miért kell tisztában lenni az alapfogalmakkal?

                A 2008 pénzügyi válság a mai napig felkapott téma, hiszen mindenki, legyen az a magán vagy közszférában, a válság hatásaira hivatkozik, amikor meg kell indokolnia lépéseit. Habár kétségtelen, hogy a jelenség világméreteket öltött és mindenki életére kihatással volt, mint minden földrengésénél az epicentrum a legérdekesebb. Főleg azért, mivel a szóban forgó epicentrumot tartották a „kéreg” legstabilabb pontjának. Hogy bizonyulhatott mégis a leggyengébbnek? Számos film és tényfeltáró sorozat próbált utána járni a témának, elég csak Michael Moore, Capitalism: A Love Story (Kapitalizmus: Szeretem), vagy Charles Ferguson, Inside Job (Bennfentesek) című ikonikus munkáira gondolni. A konklúzió általában ugyan az, legyen szó dokumentum filmről, elemzésről vagy újságcikkről: kapzsiság, deregularizáció, sőt néhol még maga a kapitalizmus intézménye is.


                Habár az első kifejezés nagyon hangzatos, kiváló retorikai kifejezés; a második rendkívül tudományos, ám az egyszerű ember számára nem épp sokat mondó, a harmadik kifejezés hagy némi kívánnivalót maga után. Ugyanis ha jobban megvizsgáljuk a sokak által kifogásolt cégek viselkedését, láthatjuk: az elég messze áll a kapitalizmus elveitől. A kapitalizmus néhány hangzatos definíciója, olyanok mint a szabad verseny, profit orientáltság egyáltalán nem érvényesültek. Hogy lehet szabad versenynek hívni azt, ahol nem csak a pénzügyi, de minden szektorban 4-5 nagyvállalat irányít gazdasági és politikai erejük miatt? A profit orientáltság habár túlzottan is érvényesült egyes körökben, az első ismérv alapján ezt a fogalmat ki kellene terjeszteni a piac összes szereplőjére, melyet a monopolista vagy oligopolista piaci berendezkedés nem tesz lehetővé.


                Sokan mondhatnák, hogy az egyéni hitelek felvétele/fogyasztás felpörgetése szintén a profit orientált viselkedéskörbe tartozik, ám ez a kijelentés több sebből is vérezne. Első, és talán legobjektívabb ellenérv: az adósság egy főkönyvben (legyen az cégé, vagy magánszemélyé) sosem a profitot erősíti, akkor sem ha kezdetkor a pénzeszközöknek köszönhetően az aktívák is növekedtek. Kettes ellenérv: hacsak nem egyéni vállalkozóról van szó az egyéni profit nem tartozik a kapitalista profit orientáltság fogalmába. A profit orientált viselkedés mögött szükség szerűen kell valamilyen terméknek, szolgáltatásnak, de legkifejezőbben: HOZZÁADOTT ÉRTÉKNEK állnia. Ha csupán beteszünk a centrifugába egy zsák pénzt (értsd gazdasági körforgás) és megpörgetjük senki nem lett gazdagabb, csak egy halálos dominót építettünk fel (ahogy az történt 1980-2008 az USA-ban).


                Végül és nem utolsó sorban, az egyik legfontosabb alapelv sérült, amikor az amerikai kormány 700 000 000 000 dollárral a bankokat segítette ki. A magasabb hozammal magasabb kockázat jár, és vice versa. Kapitalizmusban ennek a két „árucikknek” a váltása 1:1 vagy közel 1:1-ben zajlik. Amikor a bankok a legmagasabb kockázati kategóriájú termékekkel: sub-prime-on alapló derivatívákkal kereskednek tőkeáttétellel (a kockázatosság orgiája), majd ráveszik a kongresszust, hogy fizesse ki őket dolláronként 100 centtel az elv két lábbal van a sárba tiporva. Ez nem csak közgazdasági, de alapvető elveket sért, többek között a „zero-sum game” (vagyis azt az ökölszabályt, hogy summa mindig = 0) illetve a nagy számok törvényét is egyszerre; lényegében: végtelen sok üzletet véve nem lehet a végén pluszban kijönni.



                Záró gondolatként egy személyes vélemény: minek után a mai társadalom odáig jutott, hogy képtelenség, hogy az egyén teljesen önálló legyen az egyénnek a társadalomban való éléshez specializálódnia kell egy bizonyos területre (ez lényegében az Adam Smith-i competetive advantage vagyis versenyelőny elv újraértelmezése). Mint ilyen, a pénzügy is egy külön terület, és létjogosultsága van egy modern, szofisztikált társadalomban, csak úgy, mint a tanárnak, kétkezi munkásnak, vagy orvosnak; a gond ott kezdődik ha az orvosom a halálomból akar hasznot húzni, vagy a tanár a megbuktatásommal jut egy kis extrához.

0 Tovább

Modern kamat politika – a Japán betegség

                Egyik korábbi cikkünkben már rávilágítottunk a távol-keleti szigetországot fenyegető egyik legnagyobb veszélyre, ami egész egyszerűen a nominális kamatok megemelkedése. Ezt a veszélyt nem más idézi elő, mint a „sikeres” monetáris politika. Az infláció megemelkedése magával húzza a nominális kamatokat, a reál kamatok szintet tartásának érdekében, ezzel plusz terhet róva a kormány költségvetésére. Japánban olyannyira komoly a helyzet, hogy ha elérik a megcélzott 2% inflációs rátát a megemelkedett hozamok a költségvetés 100% emésztenék fel! A válságot követően azonban nem csak a Japán, de nyugati gazdaságok is hasonló csapdába estek.


Miért kellett igazán a lazítás?


                Persze a jegybankárok és politikusok szeretnek arra rámutatni, hogy a megnövekedett pénzkínálat a fogyasztás és hitelezés beindítását szolgálja, ami kétség kívül fontos szempont, de van egy, még ennél is fontosabb faktor. Ez nem más mint a kormányok költségvetésének kordában tartása. A válságot követően a termelés visszaesésének következményeként a költségvetési keret is megcsappant, épp amikor a legnagyobb szükség lett volna rá az állami intervenciók véghezviteléhez. Ezt az apró problémát, és az elkövetkező évek hitelfelvételeinek problémáját orvosolták többek között a hozamok nevetségesen alacsonyra nyomásával. Így a kormányok továbbra is fenn tudták tartani a megszokott kiadási szinteket, illetve olcsón jutottak forráshoz a válság kezeléséhez is.

 
                Az egyetlen probléma, hogy az adósság halmozásánál a kamatok változásának hatása (csak úgy, mintha piaci tőkeáttételről beszélnénk) multiplikálódik. Úgy lehet ezt legkönnyebben elképzelni, mintha egy magas falú alacsony alapterületű edényt kellene megtöltenünk. Ha alacsonyabbra vesszük a falat ugyan annyi folyadékkal szélesebb edényt is megtölthetünk. A gond ott kezdődik, amikor a falat (kamatszintek) már nem tudjuk tovább csökkenteni, az alapterület (felvett tőkeösszeg) pedig már óriásira nőtt. Ez az alacsony kamatszint ugyanakkor az inflációt is felpörgeti előbb-utóbb, amikor is a kamatszintek emelésére lesz szükség. Ám egy nagy alapterületű edénynél a fal kis emelése mellett is rengeteg folyadékra van szükség, hogy feltöltsük a kívánt szintig edényünket (visszafizessük tartozásunk).



                A japán piacon kívül ugyan ezekkel a kihívásokkal szembesül az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság is. Mindkét ország jegybankjának monetáris tanácsában előkerült már a kamat emelésének kérdése (az Egyesült Királyságban az ingatlan piac húzza magával az inflációs rátát, míg az USA-ban inkább a béremelkedések dominálnak az egyenletben). Az egyetlen hátulütő az utóbbi bő fél évtizedben felhalmozott óriási adóssághegy lehet, melynek költségeinek emelkedése óriási terheket róhat a köz és magánszférára egyaránt.

0 Tovább

Kína - az USA legnagyobb hitelezője

Kína az elmúlt néhány hétben a figyelem középpontjába került, sajnos a negatív fejlemények miatt, melyek egyenlőre csak fokozottan hatnak ki a világgazdaság többi szereplőjére. A beszerzési menedzser indexek és a kínai ipar termelékenysége zsugorodott az utóbbi hónapokban, mint azt az első negyedéves adatok kimutatták; de ami talán ennél is meglepőbb az az, hogy a kínai kormány úgy nyilatkozott nem terveznek kisegítő intézkedéseket tenni az ügyben. Elindultak a találgatások a nyilatkozat kapcsán, lehetséges e, hogy a kínai kormány a piacgazdaság irányába kíván tenni lépéseket? Az egyik legnagyobb kérdés a kínai pénzt, a jüant övezi, mely jelenleg mesterségesen alacsony áron van tartva. Amennyiben egy fokozottan vagy sávozottan lebegő árfolyam mellett döntene a kormány úgy a bankközi piacokon hatalmas sokkokkal kéne megbirkózni a kereskedőknek és bankároknak. Mostani cikkünk ezt a problémakört járja körül részletesebben.

 

Alacsony jüan és a külkereskedelmi mérleg

 

                Az mesterségesen alacsonyan tartott hazai fizetőeszköz a kínai gazdaság egyik legfontosabb mozgatórugója. A gyenge deviza mint tudjuk jótékony hatással van a külkereskedelmi mérlegre, az exportot ösztönzi, míg az import tevékenység kevésbé vonzó lesz általa. Az így kialakult külkereskedelmi többlet egy ország gazdaságában forrásként jelenik meg, és mivel mint az egyszerű könyvelési szabályoknál állami szinten is ami jelentkezik forrás oldalon annak eszköz oldalon is meg kell jelennie. Ez az eszköz nem más, mint a kínai gazdaság illetve kormány deviza tartaléka, amit mára már milliárd dollárokban mérnek. Mivel jüanra átváltani a folyamatosan befolyó összegeket nem volna célszerű (jüan erősödést idézve elő) a kínai kormánynak egyéb eszközök után kell néznie, amibe ezt a tömérdek pénzt fektetni lehet. Ez az eszköz nem más, mint amerikai államkötvények.

A Kínai hitelezés és egy esetleges nyitás hatásai



                A kínai állam a teljes USA államadósság 21,8 % (1273,5 milliárd USD) részét birtokolta 2014 januárjában a legfrissebb adatok szerint; mely saját GDP-jük körülbelül 10%-ának felel meg. A számok magukért beszélnek, a vilg két legnagyobb gazdaságának sorsa mondhatni egybe fonódott. Egy esetleges világpiaci nyitás a kapcsolatot igencsak deformálná. A legvalószínűbb, hogy a fejlett piaci befektetők többsége egyszerűen kivetítené a múltbeli teljesítményt a jövőre és elkezdené vásárolni a kínai értékpapírokat, erősítve ezzel a jüant. Lebegő árfolyamnál Kína veszítene ezzel versenyképességéből, mely még jobban visszavethetné a Kínai gazdaságot ezzel súlyos veszteségeket róva a befektetőkre. Amennyiben intervencióval fenn akarnák tartani a gyenge árfolyamot úgy pénznyomtatásba kéne kezdeni, dollár vásárlással és jüan eladással stabilizálni az árfolyamot, mellyel még jobban felpörögne a dollár alapú államközi hitelezés. Ez a "holland betegség" egyik torz formája lehetne.
0 Tovább
12
»

Hozam Vadász

blogavatar

Pénzügyekről közérthetően

Utolsó kommentek