Hozam Vadász

                Folytatjuk makroökonómiai sorozatunkat, most is a külkereskedelem, államközi hitelezés és folyó fizetési mérlegek lesznek a központban, csak kissé általánosabb kontextusban. A vizsgált elv, ahogy a címből is kiderül, a neo-merkantilizmus névre hallgat, amely több fejlődő ország politikáját és gazdasági hozzáállást határozta meg az elmúlt néhány évtizedben. Az elv maga az egyik legelső közgazdasági elvből a merkantilizmusból ered, mely még a XVII-XVIII. századokban örvendett hatalmas népszerűségnek a korai "közgazdászok" körében, és amelynek akkori elsődleges célja a nemesfém felhalmozása volt. Az elvet Adam Smith "Wealth of Nations" című műve kérdőjelezte meg először, amivel elindult a klasszikus közgazdaságtan iskolája.

                A modern merkantilizmus elsődleges célja a pozitív külkereskedelmi mérleg elérése (nagyobb export mint import), és ezáltal a külföldi devizák ("modern aranytartalékok") felhalmozása. A sarkalatos pont ennek elérésekor a kompetitív előny megteremtése a világpiacon, mely a feltörekvő országoknál az alacsony bérszintek miatt általában sikerül is, ha csak rövid távon is olykor. Nem csoda, hogy több ország ezt az elvet követte a 21. század kezdetén és az azt megelőző évtizedben (India, Kína, Brazília, Oroszország), ha működik akkor jónak kell lennie. Az elv ott kezd el rosszul működni, amikor a belső jólét megvalósul és az emelkedő bérszinteknek köszönhetően az egykori kompetitív előny elkezd erodálódni. Ekkor lép általában életbe a klasszikus közgazdaságtan, melynek egyik legfontosabb alapelve továbbra is a kompetitív előny, de egy merőben más megvilágításban. Adam Smith szerint minden gazdaságnak azt kell gyártani, amiben a legjobb a világgazdaságban, ezzel biztosítva a javak legbővebb ellátását. Utóbbi esetre tökéletes példa Japán a második világháború és az 1980-as évek "beérése". Míg kezdetben a könnyű és nehéz ipari ágazatok teljes skálája megtalálható volt a Japán gazdaságban fejlődése során csak az igazán erős húzóágazatok maradtak meg (elektronika, járműgyártás), melyek azóta is az első helyen szerepelnek a Japán gazdaságon belül.

                A rövid válasz írásunk címében rejlik: ha végtelenítve lehetne csinálni vagy a modern rabszolgaság egy formáját kapnánk, vagy egy óriási buborékot (mely lehet az első eset következménye is). Hogy miért? Ahogy előző, Kína és az USA kapcsolatát vizsgáló cikkünkben is rávilágítottunk, mint minden mérleg egy gazdaság fizetési mérlege sem lehet egyensúly nélkül. Amely pénz az egyik csatornán bejön annak a másikon távoznia kell. A külkereskedelmi mérleg pozitív állása tőkekivitelt von maga után, míg a magasabb import tevékenységet csak külső forrásból, tőke behozatallal lehet fedezni. Egyszerűsített példánkban csupán két ország alkotja az egész világgazdaságot. "A" ország export többlettel rendelkezik, míg "B" ország külső forrásokat kénytelen bevonni (jelen esetben csak "A" országtól tudja ezt igényelni), hogy fedezze import többletét. "A" ország saját pénzét kapja vissza, hiteleken keresztül. A rabszolgaság ekkor többféleképpen is érthető. Egyik részről az import többlettel rendelkező ország dolgoztatja a másikat, ám ezt csak hitelekből teheti meg, tehát egy pont után ők minden pénzüket hitel törlesztésre kell hogy költsék, hogy kikerüljenek az adósság spirálból. Ha nem törlesztenek minden szereplő óriási veszteségeket szenved el. A hitelező nem képes tovább gyártani, a hitel felvevő nem tud árut vásárolni. Ha tovább folytatódik a játszma, és "B" ország törleszt onnantól csak "A" országbeli hitelezőknek robotolnak. Ez a modell természetesen többszereplős világgazdaságra ugyan így áll.

                Egyik részről Kína eddig a fenti példa "A" országának szerepében volt, ám lassan a belső jólét növekedésével kénytelen lesz átállni a klasszicista gazdaságok sorába és eldönteni mely iparágakba érdemes invesztálni. Második indok a Brazil gazdaság, melynél a külkereskedelmi többletet nyújtó bányászati ágazat nem fenntartható módon működött és egy egész ország lett kizsákmányolva saját maga által. Ebbe a csoportba tartoznak még a túlzottan fosszilis nyersanyagokra támaszkodó gazdaságok (Arab olajexportőrök, Oroszország), melyek a tartalékok elfogyásával kénytelenek lesznek átállni egy fenntarthatóbb gazdaságpolitikára.

                A harmadik szereplő Japán, aki a másik oldalról közelíti meg a kérdést. Túlzott hitelfelvétele (200 % GDP arányos államadósság) lassan a fizetésképtelenségig hajszolja az országot. Jelenlegi 1% kamatszintek mellett a költségvetés 23 %-a megy el a kamatok törlesztésére. Mint a számok mutatják ha a hozamszintek 3%-al növekednek úgy közel az egész költségvetés hiteltörlesztésre mehet el. Ez szintén aktuális kérdés, minek után a jegybank -1%-ról 2%-ra akarja emelni az inflációt, mely pont az ominózus +3% emelkedést idézheti elő, ha a befektetők ragaszkodnak a jelenlegi reálkamat szintekhez. Az adóssághegy pedig egyenlőre még növésben van.

                 A gazdaság igazi motorját kutató cikksorozatunk utolsó részében kényes témához érkeztünk. Aki jártasabb közgazdaságban a cím olvasásánál azonnal felszisszenhetett, hogy az árfolyamok hatása a gazdaság teljesítményére elsősorban nem a fogyasztási, hanem a külkereskedelmi mérleg oldalán jelentkezik. Igen, akik így gondolták teljesen igazuk van, ám az export-import tevékenység végső soron a fogyasztási mutatókra fejtheti ki hatását.

                Az első részben felállítottuk egy egyszerű modellt, melynél egyik feltevésünk az volt, hogy zárt gazdaságot vizsgálunk. Ebben a cikkünkben természetesen a vizsgálat tárgya és az eredeti modell enyhén szólva összeférhetetlen, így ezen írásban egy nyitott piacgazdaságot veszünk alapnak. A jelenség, amit most szemügyre veszünk elsősorban magára az export és import folyamatokra van hatással. A fogyasztáson belül leginkább úgy mérhetjük az árfolyamok változását, ha azt nézzük, hogy a végső fogyasztó mekkora részben vásárolt hazai illetve külföldi termékeket. Ebbe beletartoznak olyan egyszerű fogyasztási cikkek is, mint például egy kiló kenyér, mely első ránézésre tűnhet 100%-ban hazai terméknek, ám valószínűleg külföldi gyártmányú teherautón, külföldről érkezett üzemanyag felhasználásával került a polcokra és ezen "termelő eszközök" ára megjelenik a termék piaci árában is. Láthatjuk, hogy egy nyitott gazdaságban igen ritkán találni 100%-ban hazai terméket.

Cikkünk következő részeiben deviza árfolyam - vagy árfolyam - alatt mindig a külföldi/belföldi kereszteket értjük.

                Amennyiben az árfolyamok nőnek úgy egy egységnyi külföldi fizetőeszközért egyre több hazai fizetőeszközt kell adnunk, vagy épp hogy többet kapunk. Az import tevékenységet ezen jelenség gyengíti, hiszen ahhoz hogy külföldről vásárolhassunk egyre több hazai devizát kell váltanunk. Ez erősíti a belső gazdaságot, hiszen a külföldi termékek hazai devizában mérve egyre drágábbá válnak; egyszerű kereslet-kínálat elvén ha nő az ár csökken a kereslet. Ám az igény nem feltétlenül szűnik meg ezen termékek iránt, ezáltal jó lehetősége adódik hazai termelőknek azonos, vagy helyettesítő termékkel kielégíteni a piaci szükségleteket.

                Az export tevékenységre a deviza árfolyam emelkedése épp ellenkező, pozitív hatást fejt ki, hiszen külföldön eladott termékünkért bár azonos mennyiségű idegen devizát kapunk, ám ezt az eredeti állapotnál kedvezőbben, több hazai eszközre válthatjuk. Ha egy küldő piacról érkező termékek relatíve olcsóvá válnak újfent az egyszerű kereslet-kínálat elvét követve a kereslet nőni fog a termékek iránt.

                Mint láthattuk mind az export mind import oldalról a hazai fizetőeszköz alul teljesítése a külföldivel szemben pozitív hatást gyakorolt a belső termelésre, illetve az import oldalon a belső fogyasztás felé tolódott el az egyensúlyt a import termékek fogyasztásával szemben. A 2008 válságot követően több állam is próbálta csökkenteni devizája világpiaci értékét, remélve hogy ezzel segíteni tud a gazdaság helyreállításában és a növekedési pályára való visszaállásában.

                Ha a devizáink árfolyamai csökkennek épp ellenkező hatásokat figyelhetünk meg. A külföldi termékek relatíve olcsók lesznek, míg a külföldi fogyasztók kereslete csökken a hazai, dráguló termékkörrel szemben. Külkereskedelmi mérlegünkre negatív hatást gyakorol az árfolyamok csökkenése, így hosszútávon jelentős pénzösszeg távozhat a gazdaságból.

                A deviza keresztek változásai elsősorban nem a fogyasztás mértékét befolyásolják (mint ahogy az infláció vagy kamatlábak teszik) hanem azt, hogy fizetésünk mekkora részét költjük el a belső gazdaságban és mekkora részét költjük külső gazdaságok által előállított termékekre. Természetesen utóbbi nincs hatással a mi gazdasági fejlődésünkre (legalábbis nem közvetlenül és nem rövidtávon) így levonhatjuk azt a következtetést, hogy a belső gazdaság fejlődését a relatíve gyenge belső fizetőeszköz segíti elő.

                Cikksorozatunk elsősorban azt vizsgálta, hogy mely makroökonómiai tényező van a legnagyobb hatással egy gazdaság fejlődésére. Számos matematikai és gazdaság történelmi adat erősíthet meg minket, hogy ez nem más mint a fogyasztás, azon belül is a belső fogyasztás. Második lépcsőben annak jártunk utána, hogy mely egyszerű tényezők fejtik ki hatásukat a gazdaság egészének fogyasztására. Ezen néhány mutató figyelésével könnyebb dolgunk van, ha azt akarjuk eldönteni mely piacokon érdemes befektetnünk pénzünket. Kitűnő példa erre a feltörekvő piacok utóbbi néhány énben megfigyelt növekedésének lassulása. Rengeteg piac küzd forráshiánnyal, sokaknál a növekvő bérszintek ahhoz elegendővé váltak, hogy terméküket drágának találják, ám ahhoz még kevésnek bizonyultak hogy egy erős belső keresletet teremtsenek. Ezen kettős csapdába esettek közé tartoznak többek között a BRIC országok (Brazília, Oroszország, India és Kína). 

 

forrás: data.worldbank.org

 

forrás: data.worldbank.org