Hozam Vadász

                A következő néhány soron a fix devizakeresztekkel, valamint azok előnyeivel és hátrányaival ismerkedhetünk meg. Emellett egy jelenlegi példával élve bemutatjuk, hogy mi lehet a rendszer egyik legnagyobb buktatója. Ez a példa nem más, mint az Argentin Peso (ARS).

                Időről időre egyes országok kormányai és jegybankjai amellett döntenek, hogy saját devizájukat egy másik, általában világpénz (USD, EUR) árfolyamához rögzítik. Ezt természetesen megtehetik, hiszen saját valutájuknak kibocsátása felett monopólium joggal rendelkeznek. Ez a módszer nem véletlenül elterjedt a fejlődő országok körében (Kína, Argentína, Montenegro), hiszen ezáltal egy viszonylagos pénzügyi stabilitást nyernek (nincs kiszámíthatatlan árfolyam ingadozás), illetve az adott országgal (vagy ez EU és EURO esetében gazdasággal) rendkívül megkönnyítik a külkereskedelmi kapcsolatok létrehozását. Ezen módszernek magától értetődő módon hátul ütői is vannak. Az egyik legnagyobb hátrány, hogy a monetáris önállóságuk részlegessé válik, csupán az árfolyamra vannak hatással, a kamatokat a kapcsolt deviza jegybankja határozza meg, közvetetten. Ha X és Y deviza között fix az átváltás, és Y devizában denominált eszközökre magasabb kamatot fizetnek addig áramlik Y gazdaságba a tőke, amíg a kamatszintek elérik a "market clearing" vagyis egyensúlyi szintet.

                Ha az árfolyamot gyengébb szintre állítunk, mint a piaci árazás lenne a jegybank fő feladata a deviza gyengítése, míg az "elméleti piaci" árfolyam el nem éri a kívánt szintet. Ellenkező esetben a deviza erősítésére van szükség, mely a jegybanki devizatartalékok felélésével biztosítható (saját deviza vásárlása). Ezen módszerek nem ismeretlenek a lebegő devizás országokban sem, hiszen árfolyam cél, ha ezalatt sávot értünk is, ezen gazdaságokban is létezik.

                A fix deviza keresztek jelensége nagyban hasonlít a monetáris unió intézményéhez. Két különböző tulajdonságokkal és mutatókkal bíró gazdaság piacai között a tőke szabadon áramolhat fix átváltással, amely monetáris unió esetében 1:1, míg fix devizakeresztnél bármi, előre meghatározott szint lehet; akár 1:1 is. Az egyik legnagyobb buktató ekkor a piaci buborék fújás, amit az olcsó hitel generál. Két példával is tudunk élni, hiszen a történelem megismétli önmagát, ha elsőre senki sem figyelt.

                A görög válság: az európai válságot sokak szerint az USA buborék kipukkadása okozta, ám mások szerint ez csak felszínre hozott egy mélyben lappangó problémát. Az európai monetáris unio létrehozásával nem csak egyszerűen egy közös devizát nyert a piac, hanem minden egyéb, deviza mögött álló kockázati és kamatszinteket, valamint inflációs mutatót is egységesítették. Mint fent írtuk, a fix átváltással a kamatszintek kiegyenlítik egymást (market clearing), így kockázatos piacok is alacsony kamatok mellett juthatnak hitelhez. Ha a kamat kisebb, mint a kockázati mutatók az előírnák elkerülhetetlen a túlzott hitelfelvétel. Ez fújt egy buborékot a görög államadósság szintjén (valamint az ír és spanyol ingatlan piacokon, csak úgy, mint az Egyesült Államokban). A 2008 válságot követően a hitelezés befagyott, és az európai gazdasági mechanizmusok és életképtelenné váltak ezzel.

                Miért fontos ez a mi témánkban? Mert nem ez volt az első eset, csak ezt valamiért mindenki mellékesnek tartotta. 1998-2003 között Argentínában hasonló történet ment végbe. Az Argentin peso és Amerikai dollár közötti átváltást 1:1 állapította meg az Argentin kormány a '90-es évek közepén.  A hitel csak úgy dőlt, az infláció normális mértékre esett vissza (tartva az USA trendet). Rövid távon minden szépen működött. Egy pont után azonban rengeteg befektetőnek rá kellett jönnie, hogy rossz üzletet csinált, biztonságosnak hitt befektetések bedőltek, elkezdődött a tőkekivonás, a Peso rendkívül gyorsan túlértékelté vált, és a jegybank nem tudott lépést tartani. 2002 január egytől a új átváltási érték 1:3 volt az USD/ARS esetében, azaz a a Peso 200 % gyengült! Emellett a munkanélküliség 23 % nőtt, 1998-99 között a GDP 21% csökkent. De ez valahogy az EUR esetében senkit sem zavart.

                Az elmúlt néhány hónapban újabb sorozatos gyengülésen ment keresztül az argentin fizetőeszköz. Az ok megint nem más, mint a deviza tartalékok megcsappanása, valamint a gazdaságba vetett bizalom csökkenése. A peso másodjára is túlértékelté vált.

                Normális körülmények között a fix árfolyam tartott deviza privát átváltása senkinek sem érdeke. Minek adjam el 4 árfolyamon, ha a jegybank 5-ért megveszi tőlem? Miért vegyek 6-ért, ha a jegybank 5-ért adja el? Ha alacsonyabb az árfolyam az eladónak nem áll érdekében üzletet kötni, ha magasabb a vevő nem akar vásárolni. Az üzlet semmiképpen sem jön létre. Ennek ellenére Argentínában virágzik a dollár illegális piaca, ahol 12-13 szinteken váltják a dollárral szemben. Hogy lehetséges ez?

                A válasz a Gresham törvényben rejlik. Sir Thomas Grasham I. Erzsébet angol királynő udvarának "pénzügyi szakértője" volt. Az ő nevéhez fűződik a jó és rossz pénz fogalma, valamint az az elmélet, hogy a rossz pénz kiszorítja a jót. Az egyetemes elv az, hogy az alulértékelt (jó) pénzt az emberek megtartják érték megőrzés céljából, a rossz (felülértékelt) pénzt pedig forgalomban tartják.

A konkrét megfigyelés: I. Erzsébet hatalomra jutásának idején új pénzt veretett, melynek névértéke megegyezett a forgalomban lévő érmék névértékével, ám arany tartalma magasabb volt. A magasabb aranytartalmú (alulértékelt/jó) pénzt az emberek szívesebb tartogatták, míg a rosszabb minőségű pénzen túladtak. Minek adjak kétszer annyi aranyat az piacon, ha ugyan azt az értékű árut kapom meg fele annyiért?

A dollár és peso esetében ugyan ez történik. A dollárt szívesebben tartogatják az emberek, mint valódi értékmegőrzőt, míg a túlértékelt peson előszeretettel túladnak. A dollár eltűnt a körforgásból, és az egyetlen hely, ahol hozzá lehet jutni az az illegális deviza váltó.